A polgári életforma intézménye: A kávéház szót „káféház” formában először Mikes Kelemen használta 1738-ban. A kávéházak virágzó korszaka a XIX. század közepétől számítható. A Monarchia nagyvárosaiban, Bécsben, Budapesten és Nagyváradon jellegzetes polgári életformátsugárzó intézménnyé vált.

Kezdetben csak a férfiak látogatták a kávézókat, de a század végétől és különösen a XX. században már a hölgyek is helyet követeltek és kaptak bennük. A kávéházak jelentős szerepet töltöttek be a társadalmi és kulturális életben. A kényelmes, fényűzően berendezett helyiségekben újságok, folyóiratok várták a vendégeket, egy-egy kávéháznak kialakult a törzsközönsége. A kávéházak maguk is szakosodtak, az irodalmi kávéházak mellett a leglátogatottabb intézmények az éjszakai zenés kávézók voltak. A vidám társasági élet jellegzetes terméke a kávéházi humor, amelyet főképp a szépirodalmi alkotások örökítettek meg az utókor számára.

Irodalmi kávéház: A századvég és a századelő egyik legjelentősebb kulturális hagyatékának az irodalmi kávéház tekinthető. Itt ugyanis nemcsak olvasták, hanem készítették is az újságokat. Budapesten írói, szerkesztői, kritikusi asztaltársaságok jelentették azt a közeget, amelyben megszületett a modern magyar irodalom.

„Oh,

Rettenetes, cifra kórház,

Ahol mű-bársony és mű-márvány

Fogadja azt, ki hajléktalan-árván

Beténfereg.

Itt meggyógyul a sok beteg,

Elkeseredett pária,

Ki a hitelbe hozott kávéhoz

A sült galambot várja.

Itt a melegben és a füstben,

Melytől kicsordul a szemedből a könyű,

Feledni és vigasztalódni könnyű!”

Heltai Jenő: Kávéházi elégia. Részlet

Szentes Éva - Hargittay Emil (szerk.): Irodalmi kávéházak Pesten és Budán, Universitas Kiadó, Budapest, 1998