1925-ben jelent meg következő kötete, a Sziget és tenger. A kötet bevezetőjeként álló Örökkék ég a felhők mögött (Vallomás helyett hitvallás) megújult önbizalomról, hitről, új erőről árulkodik.

„Hiszek a feleslegben. Abban, ami túl van családon és fajon;

abban, ami túl van a meszelt falakon. Elvégre lehet élni meszelt

falak közt is; de ez nem katholikus élet. A fal véd; de zár is. Én

képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot...”

Babits magatartását a visszahúzódás és az elzárkózás is jellemezte. A zajos élet helyett a művészet „elefántcsonttornyába”, illetve a magánélet idillikus világába menekült. Keserű ítélet hangzik fel soraiban:

„A líra meghal, és a szerelem,

mint a galambok csókja, hangtalan.

Óh kedvesem! magunknak szól a dal.

Régen elzengtek Sappho napjai.

Csókolj! A líra meghal, és a bús

élet a kettes csöndbe menekül.” (Régen elzengtek Sappho napjai)