A köpönyeg (1841) című elbeszélés az ún. pétervári elbeszélések közé tartozik. Főszereplője – az író más történeteinek is gyakori fő- és mellékszereplője – a kishivatalnok, a csinovnyik. A csinovnyik más orosz írók műveiben is gyakran szereplő figura (pl. Tolsztoj: Ivan Iljics halála;Csehov: A csinovnyik halála,Kaméleon;Dosztojevszkij számos regényalakja; Bulgakov hősei), a XIX. század orosz társadalmának egyik legtipikusabb alakja.

A szó – elszakadva elsődleges jelentésétől – nemcsak foglalkozást, hanem szemléletet, társadalmi viselkedést is jelöl: a feladatát pontosan végző, de saját, szűk szakterületén túl nem látó (máshoz nem is értő), a hatalomhoz mindig lojális hivatalnok, alkalmazott neve ma is csinovnyik. A XIX. század orosz társadalma igen bürokratikus rendszerű volt, az állam mindent adminisztrált, a közhivatalok nagy száma, a felelősség és a feladatok szétaprózódása nemhogy segítette, inkább gátolta a társadalom működését. Gogolnak személyes tapasztalatai is voltak erről.

Akakij Akakijevics Basmacskin a csinovnyik archetípusa: buta, korlátolt, szerencsétlen ember (ráadásul csúnya is), nem ért semmihez a másoláson kívül, nincs magánélete, nincs érdeklődési köre, élete monoton, üres és értelmetlen, kollégái állandóan gúnyolják, kinevetik. Nyomorúságos, szánalmas hétköznapjait zavarja meg régi köpenyének, hacukájának tönkremenetele.

Petrovics, az alkoholista szabó, ráveszi, hogy új köpenyt készíttessen magának. Ettől kezdve élete megváltozik. Heteken, hónapokon át dolgozik lázasan (még otthonra is hazavisz némi másolnivalót), minden kopejkát félretesz új kabátjára. Élete, munkája céljává válik az új köpeny. A kezdetben komikus, nevetséges figura szánalmassá, tragikomikussá válik. Sorsa végképp tragikussá lesz azonban az estély után: elrabolt köpönyegéért folytatott kilátástalan küzdelme, kálváriája nemcsak a főszereplő nyomorúságára, hanem a kor társadalmának visszásságaira, embertelenségére (hivatali viszonyok, a „tekintélyes személy” viselkedése stb.) is felhívják a figyelmet.

A főszereplő halála (belepusztul fájdalmába és megalázottságába, szégyenébe) már szinte megrendítő. Az elbeszélés befejezése azonban a tragikumba torkolló történetet a groteszkfantasztikumba fordítja át: a Pétervár utcáin garázdálkodó szellem igazságot szolgáltat a földi szenvedésekért.

Archetípus: Ősforma, őskép; állandósult kép; az irodalomban és művészetekben is előforduló szimbolikus tematikai kép.

Groteszk: Grottesco =„barlangbéli” (ol.) szóból; kevert esztétikai minőség; rút, torz, félelmet keltő vonások ötvöződnek benne mulatságos vagy kedves elemekkel.