A köpönyeg - műértelmezés

Az elbeszélés kulcsfigurája maga az elbeszélő.Omnipotens elbeszélő, mindent tud a múltról és jelenről, ismeri a szereplők gondolatait is, ugyanakkor állandóan változik nézőpontja. Előadásmódja anekdotikus, élőbeszédszerű, számtalanszor az ő gondolatai, hozzáfűzései kerülnek előtérbe, háttérbe szorítva a cselekményt. Gyakran megszólítja az olvasót, vagy a többes szám első személyű alakokkal bevonja az olvasót is történetébe; néhol szándékosan „ködösít”, homályban hagy fontosnak tűnő részleteket, de lényegtelen dolgokról hosszasan „fecseg”, kifejezetten szószátyár.

JELLEMZŐ ELBESZÉLŐI MONDATOK

• „Az ügyosztályon történt, jobb ha nem is nevezem meg melyiken.”

• „...arcának színe meg olyan, amelyet »aranyeresnek« neveznek... Mit csináljunk?! A pétervári éghajlat az oka.”

• „Már a nevén is látszott, hogy valamikor a cipőtől származott. De hogy mikor, melyik korszakban és milyen módon származott a cipőtől, azt homály borítja.”

• „Van Pétervárott egy kérlelhetetlen ellensége mindazoknak, akik évi négyszáz vagy ekörüli fizetést kapnak. Ez az ellenség nem más, mint az északi hideg, bár egyébként azt mondják, hogy a hideg nagyon egészséges.”

• „...Petrovics felesége, ...úgy látszik szépségével egyáltalán nem dicsekedhetett, mindenesetre csupán a gárdakatonák vetettek egy-egy pillantást főkötője alá, ha útjukba került, olyankor rántottak egyet bajuszukon, és különös hangokat hallattak.”

• „De mindenekelőtt az olvasónak meg kell tudnia, hogy hogyan teremtődik elő a nyolcvan rubel első fele.”

• „Volt, ahogy volt, annyi bizonyos, hogy a hivatalnok a város legszebb részében lakott, vagyis eléggé messzire Akakij Akakijevicstől.”

• „De nagyon lehetséges, hogy nem is ezt gondolta magában, hisz nem lehet belebújni az ember lelkébe, és kifürkészni mindent, amit csak gondol.”

• „Hogy pontosan milyen volt, és miben állt e tekintélyes személy tisztsége, az még a mai napig sem ismeretes. Tudni kell, hogy ez a tekintélyes személy csak nemrég lett jelentékeny személlyé, és azelőtt csupán jelentéktelen személy volt. Egyébként az ő állását most sem tekintették jelentékenynek más jelentékenyebbekéhez viszonyítva. De még mindig akadnak olyan körök, amelyek számára mégis jelentékeny az, ami mások szemében jelentéktelen.”

• „...eltűnt az a lény, aki béketűréssel viselte az irodai gúnyolódásokat, aki elköltözött ebből az árnyékvilágból, anélkül, hogy valami rendkívülit cselekedett volna, de aki előtt – noha csak élete legvégén – mégis megjelent a jótékony fényes tündér egy köpönyeg alakjában, hogy megélénkítse egy pillanatra szegényes életét, és akire azután olyan elviselhetetlenül zúdult rá a szerencsétlenség, ahogy lecsap e világ hatalmasainak fejére is!”

• „Kié lett mindez, csak az Isten tudja, bevallom, meg sem kérdeztem attól, aki elmondta ezt az esetet.”

• „De ki gondolta volna, hogy ezzel még nem szakadt vége Akakij Akakijevics pályafutásának... De mégis így történt, minek következtében szerény kis történetünk váratlanul fantasztikus befejezést nyer.”

• „No, de mi teljesen faképnél hagytuk azt a tekintélyes személyt, pedig valójában alighanem ő volt az oka, hogy egyébként elejétől végig színigaz történetünk fantasztikus irányba csapott.”

Makai Imre fordítása

Ezek a mondatok sokat elárulnak Gogol elbeszéléstechnikájáról. Az elbeszélő egyrészt maga is (láthatatlan) résztvevője, szemtanúja (E/1. sz.) a történéseknek, ugyanakkor egyszer csak elárulja, hogy maga is csak hallotta ezt a históriát, tehát bizonyos értelemben szerepe azonos olvasójáéval, közvetítő szerep (T/1. sz.). Olykor kívülálló, objektív megfigyelő, tudósító, más helyen azonosul szereplőivel, gondolataikat is ismeri, közli; majd jelzi, hogy mégsem mindentudó, hisz „ki láthat bele az emberek lelkébe”.

Az elbeszélés végén, a befejezésben (de korábbi részletekben is) a függő idézet, a függő beszéd alkalmazása hozzájárul a történet hitelességéhez, s az egész novellát a „nemzeti anekdotakincs” részévé teszi, amit fölerősít a kísértet mitikussá növelése és a látszólagos befejezetlenség is. Ez az állandó ingadozás, nézőpontváltás, az elbeszélői szerepek váltakozása is indokolja az elbeszélés irodalomtörténeti jelentőségét.

függő beszéd: Epikus közlési forma; a szereplő szavainak nem szó szerinti (tartalmi) idézése; legegyszerűbb változata az "azt mondta, hogy" nyelvi forma.

Objektív elbeszélő (narrátor): Elbeszélői nézőpont; az elbeszélő a háttérben marad, kívülálló; általában nem fűz véleményt az eseményekhez, nem értékeli a szereplők cselekedeteit, gondolatait. Az elbeszélő háttérbe szorulása a befogadót helyezi előtérbe, megnő a jelentősége a befogadó, az olvasó elvárásainak, véleményének, ítéletének. Az ilyen típusú művek óhatatlanul vitára, véleményalkotásra, interpretációra késztetik a befogadót.

Mindentudó (omnipotens) elbeszélő: Elbeszélői nézőpont; az elbeszélő látható vagy láthatatlan szereplője a történetnek, jelen van minden fontos eseménynél, beépül a szereplők gondolatvilágába, ismeri és ismerteti a cselekvések indokait, apró részletekre is kiterjed a figyelme. Ez a módszer tág lehetőségeket ad az alkotónak: a moralizáló kiegészítések, a cselekmény menetének felgyorsítása vagy éppen lassítása, az átvezetések megoldása, a részletek bemutatása a hitelesség látszatát kelti.

Nézőpont: Külső vagy belső pozíció a tárgy szemlélésére; amelyből a történet alkotó elemeinek, az eseményeknek, a szereplőknek és a környezetnek a bemutatása történik.