A Bűn és bűnhődésDosztojevszkij első olyan műve, melyben már alkalmazza az ellenpontozás elvét. A szereplők viszonyrendszerében nemcsak hős és ellenhős állnak egymással szemben, a kapcsolatok többszintűek. Raszkolnyikov szellemi ellenfele Porfirij, de ellenpólusa Razumihin és Szvidrigajlov is. Porfirij logikusan és módszeresen bizonyítja be, hogy Raszkolnyikov elmélete hibás, hogy gyakorlati megvalósítása szánalmas és nevetséges. Kiváló vitapartner, módszerére a pszichológiai elvek alkalmazása jellemző.

Szvidrigaljov mintha Raszkolnyikov elfojtott indulatainak, a minden emberben meglévő sátáni ösztönöknek lenne a képviselője. Ő valóban bűnös ember, aki élvezettel szegi meg a társadalmi normákat; amikor Raszkolnyikov és önmaga lelki rokonságáról beszél, megdöbbenti és elrettenti Raszkolnyikovot, aki ekkor döbben rá, hogy a világ számára tette ugyanolyan aljas bűncselekmény, mint Szvidrigaljov aljasságai.

Ha Szvidrigaljov a „negatív én” ördögi pólusa, akkor Szonya a krisztusi, a „pozitív én” megtestesítője. A társadalom kiveti, megalázza (a prostitúció minden társadalomban a legmegvetettebb „foglalkozások” egyike), s mégis ő az, aki valóban tiszta tud maradni. Csak testét áldozza föl, lelkét a hite megmenti a mocsoktól és bűntől. Nem véletlen, hogy Raszkolnyikov először neki vall, s hogy ő jelenti számára az újrakezdést. Szonya azért is fontos alakja a történetnek, mert ő képviseli azt a világnézetet, mely a későbbi regényekben is vissza-viszszatér. Ennek lényege a krisztusi megváltásban való feltétlen hit s a keresztényi alázat gyakorlása a másik emberrel szemben. Szonya családjáért áldozza fel testét, és emellett képes odafigyelni másokra is. A felebaráti szeretet, a másokért meghozott önzetlen áldozat a krisztusi„megváltás imitációja”.

Dosztojevszkij vallással kapcsolatos téziseinek alapja ez: minden ember keresztényi kötelessége egy másik ember megváltása, megtérítése, ez az ember küldetése. A félkegyelmű című regény főszereplője, Miskin herceg és a legifjabb Karamazov, Aljosa is ezt képviseli. Raszkolnyikov tragédiája az, hogy Isten nélkül lázadt, bukása így elkerülhetetlen. Dosztojevszkij szerint azonban nincs olyan kilátástalan helyzet, nincs olyan mélység, ahonnan Isten megtalálásával ne lehetne kikapaszkodni.

Raszkolnyikov története különös módon befejezetlen. Az epilógusban az elbeszélő röviden összegzi a tárgyaláson történteket, majd az elítélt és Szonya első évét a száműzetésben, de a zárómondat azt jelzi, hogy valójában csak itt kezdődik Raszkolnyikov számára az élet. A szereplők ily módon való megjelenése, az általuk képviselt eszmeiség párhuzamossága, egyenrangúsága alapján nevezte Mihail Bahtyin Dosztojevszkij regényeit – a zeneművészetből kölcsönzött fogalommal – polifón regényeknek.

Polifónia: Többszólamúság; zenei műszó; az irodalomban a mű komponenseit, rétegeit, szintjeit, kifejezőeszközeit, eljárásait tekintik szólamoknak, amelyekből a különféle alkotóelemek egyidejűleg, egymásnak ellenpontját képezve fejtik ki esztétikai hatásukat.

Polifón regény : Regénytípus; jellemző jegye a többszólamúság, a bemutatott történetek és a szereplők vagy eszmék egyenrangú szerepet kapnak a regényben (pl. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Dosztojevszkij: Karamazov testvérek).