Az első nagy regény, a Bűn és bűnhődés főhőse, Raszkolnyikovlázadó hős. El akar szakadni a világtól, társadalomtól, emberektől, pontosabban igazolni szeretné saját elméletét: a felsőbbrendű embereknek mindenhez joguk van, céljaik, eszméik elérése érdekében a legsúlyosabb bűnt, a gyilkosságot is elkövethetik. Raszkolnyikov önmaga csapdáját állítja föl. Ahhoz, hogy elméletét önmagára is érvényesíthesse, meg kell öljön egy „tetűt” (így nevezi az alacsonyabb rendűekhez tartozókat), a rosszindulatú, ellenszenves uzsorásnőt, Aljona Ivanovnát. Raszkolnyikov elméletének bukását az is felgyorsítja, hogy kénytelen megölni az uzsorásnő húgát (Lizaveta) is, ez a gyilkosság pedig nem „elméleti”, azért követi el – hogy irháját mentse.

Raszkolnyikov lázadásának célja végső soron a teljes individuális szabadság elérése (neve beszélőnév, jelentése óhitű szakadár, elszakadó; például az egyházszakadás fogalmában is ez a szó szerepel).

Története példázatszerű: miután rádöbben, hogy hibázott, miután ráébred tézisének hamisságára, bevallja bűnét. A bűn bevallásáig tartó folyamat alkotja a regény jelentős részét, Dosztojevszkijt nem a gyilkosság érdekli, nem bűnügyi történetet ír. A regény legfontosabb eseményei, fordulópontjai azok a cselekménymozzanatok, melyek végül vallomásra késztetik a főhőst. Húgának (Dunya) és édesanyjának (Pulcherija Alexandrovna) áldozatos szeretete, Luzsin primitív jólét-filozófiája, egoizmusa, Marmeladov értelmetlen és nyomorúságos élete, Szvidrigajlov ördögi, démonikus gonoszsága, Porfirij nyomozótiszt tiszta, logikus ellenérvei, Razumihin jóindulata, becsületessége, „kívülállósága”, Szonya önfeláldozása, „társadalmi öngyilkossága” s mégis megőrzött erkölcsi tisztasága, hite vezetik el Raszkolnyikovot döntésének meghozataláig, a bűn megvallásáig, a szenvedés vállalásáig.

A folyamat elsősorban lélektani. A regény jelentős részét viták, párbeszédek és monológok, álmok, víziók – tudatfolyamok – adják, az író a belső világot, az emberi világot láttatja a legnagyobb mélységek szintjéig. A szereplők „szabadon mozognak” a regénytérben. Dosztojevszkij elbeszélője nem mond véleményt, nem értékeli a szereplők tetteit, cselekedeteit, gondolatait. Az alakok többsége egy-egy eszme hordozója, az olvasónak magának kell eldöntenie, hogy ki képviseli az adott szituációban a jót, a rosszat, az igazságot, a morális értékeket, az aljasságot, a bűnt.

A főszereplő nem emelkedik ki a regény szereplőinek világából, nem csak az ő élete, sorsa fontos. A mellékszereplők, ellenhősök is „teljes” alakok, cselekedeteik, gondolataik éppúgy hozzátartoznak a regény üzenetéhez, mint a főszereplőé, sőt a legfontosabb gondolatokat gyakran épp a negatív hősök, illetve a mellékszereplők – pozitív és negatívhasonmások – mondják ki.

Tudatfolyam: Az ember (szereplő) gondolatvilágának, érzelmeinek, hangulatainak részletes megjelenítése.