A központi alakok, főszereplők nem átlagemberek, Dosztojevszkijfőhősei nem típusok, legfeljebb a tekintetben, hogy átlagon felüliek, nagy egyéniségek. Nagyságuk azonban nem feltétlenül kiválóság, inkább valamiféle sajátos kiválasztottság, amely gyakran jelenti a magányosságot, a szenvedéseket, a meg nem értettséget. Küzdelmeiket elsősorban önmagukkal vívják, sorsuk tragikus, végzetszerű, bukásuk elkerülhetetlen.

Dosztojevszkij klasszikus epikai hagyományokat követ, klasszikus módszereket alkalmazva. Szívesen ad beszélőneveket hőseinek (pl. Raszkolnyikov, Marmeladov [marmelad – lekvár], Luzsin [luzs – tócsa, esetleg lozs – hazugság], Razumihin [razum – értelem, ész], Lebezjatnyikov [lebezity – csúszik-mászik], Lebegyev [lebegy – hattyú]; Dolgorukij[hosszúkezű] – A kamasz egyik főszereplője). Raszkolnyikov édesanyjának és húgának keresztnevében a dicsőség, kiválóság (lat. pulcherum, illetve gör. eudoxia szavak) jelentések rejlenek, miként Szonya a szofija – bölcsesség szó névalakja. A helyszínek azonosíthatatlansága, valóságos terekkel (városokkal, falvakkal) való nem megfeleltethetősége is orosz hagyomány.

Az ellenpontozás nemcsak a főalakok (negatív hasonmások), hanem a mellékalakok szintjén is jelen van. A mellékszereplők között találjuk a típusszereplőket. Közülük sokan (pl. Liputyin – Karamazov testvérek;Tyihon, Lebjadkin kapitány – Ördögök;Marmeladov, Luzsin – Bűn és bűnhődés) semmittevők, ügyeskedők, alkoholisták, kicsinyes hazudozók, provokátorok, akik mindenütt fölbukkannak, mindenbe beleszólnak, okoskodnak, filozofálnak, gyakran az író szellemi, politikai ellenfeleinek torzképei. Több regényben a fontosabb mellékalakok a központi figura jellemének, magatartásának, lelki világának egyes szegmenseit jelenítik meg (pl. Szvidrigaljov vagy Kirillov). Általában szélsőségesen, végletesen jelenítik meg az eszméket, magatartásformákat, lelki jelenségeket, szerepük csak a főhőssel való viszonyításban válik értelmezhetővé.

Különleges szerepe van a regényekben az egyház képviselőinek, a sztareceknek. A Karamazov testvérekZoszima sztarece más regényekben is fölbukkan, sokszor idézik, hivatkoznak rá más művek szereplői. Ők képviselik Dosztojevszkij saját, újszerű vallási téziseit. A vallás, a hit, a Bibliaismerete nélkül olykor nehéz értelmezni Dosztojevszkij regényeit, gyakran a szereplők is idézik a Bibliaszövegét (hol pontosan, hol torzítva), ugyanakkor a legtöbb regény visszavezethető Krisztus valamely példázatára, az evangélium szövegeire vagy épp Pál apostol leveleire. Dosztojevszkij vallásos nézeteit erősen befolyásolták a pravoszláv egyház reformereinek nézetei is.

Az író regényeiben meghatározó szerepe van a nőalakoknak. Általában nem főszereplők, de igen nagy befolyásuk van a központi alakok életére, sorsára. Jellemük ritkán teljes, cselekedeteiket, gondolataikat elsősorban érzelmeik motiválják. Férfi és nő kapcsolatában Dosztojevszkij regényeiben ritkán találkozunk a normális, hétköznapi viszonyokkal. Nőalakjai olykor romantikus álmodozók, misztikus megszállottak, démonikus csábítók, akik akadályozzák, gátolják, bűnre csábítják, őrületbe kergetik a férfiakat, legyenek bár konzervatívak vagy modern gondolkodásúak. A szerelem, házasság végletes, féktelen, abnormális, de ezért a férfiak éppúgy felelősek, mint a nők.

A nőalakok a vitákban, szellemi konfliktusokban ritkán vesznek részt, szerepük inkább a zavarkeltés, provokálás, ugyanakkor sokszor válnak a férfiak küzdelmeinek ártatlan áldozataivá is; a bűn motívuma szinte minden történetben összekapcsolódik velük. Mintha az írónak az lenne a véleménye, hogy egy nő általában véve nem társa a férfinak, nem egyenrangú vele, ugyanakkor a szenvedély, az érzékiség, a tébolyult nő utáni vágyakozás mintha azt is jelezné, hogy a nők valamiféle bűvös hatalommal rendelkeznek a férfiak felett.

Kivételes nőalak Szonya, aki nem a bűnre csábít, hanem épp a bűntől való megszabadulás útját nyitja meg Raszkolnyikov előtt. Az áldozattá váló nők ugyanakkor azt is szimbolizálják, hogy a társadalmi viszonyok, emberi kapcsolatok oly mértékben omlottak össze, hogy az emberek nem képesek egymáshoz egészségesen viszonyulni. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a művekben nem kapnak valódi szerepet gyerekek. Szerepük sokkal inkább szimbolikusnak, metaforikusnak tűnik, és egyes nőalakokhoz hasonlóan a bűn, a szenvedés, az áldozatiság és az apokaliptikus végzetszerűség jelképei.