A De ha mégis? (1918) című vers az egyik legösszetettebb, legproblematikusabb Csinszka-vers. A cím hiányos kérdő mondata a teljes szöveget kérdéssé, bizonytalanná teszi. Múlt és jelen áll szemben itt is, a múlt szorosan kötődik a beszélő személyéhez, és a Nézz, Drágám kincseimrecímű verssel szemben „értékhordozó”. Az Intés az őrzőkhöz című vershez hasonlóan a beszélő mint „tegnapi ember”, a múlt tanúja, maga a Múlt („Tarts meg engem ígérő Multnak.”), akinek ha másban nem is, de ebben mégis rejlik valami értéke (2. szakasz felsorolása).

Beszélő és megszólított viszonyában a közös sors és a beszélő kedvese iránt érzett szeretete a hangsúlyos. A külvilágra, a háborúra ez a vers utal a legegyértelműbben. A háborús versekkel rokon sorok, képek („gyilkos, vad dúlás”; „Mikor mindenek vesznek, tűnnek”; „Mikor mindenek futnak, hullnak”; „Ebben a véres ájulásban”), az ismétlődő megszólítás („Gondoltam: drága kicsi társam”) és kérések („Tarts meg...”), illetve a beszélő élethez való kétségbeesett ragaszkodása teremtik meg a feszültséget. A beszélő érzelmeit ambivalencia jellemzi. Egyrészt túl szeretné élni a pusztulást, kedvesétől vár megtartó segítséget, másrészt saját halálának közelsége bizonytalan félelemmel tölti el. A „Próbáljunk mégis megmaradni” felszólítás reménysége azonban elsősorban a beszélő szenvedései miatt („...szögek vernek”) fokozatosan reménytelenséggé, a halálba való beletörődéssé válik („De, ha megyek...”). Az utolsó strófa címet idéző indítása, melyet az ötödik szakasz riadt kérdése készít elő („Karolsz még...?”) a halál közelében lévő ember esdő kérése szerelméhez: ha mégis meg kell halni, ha nincs más hátra, akkor ő „vegye el sorsát”.