Az első világháború utáni időszakban Babits hangja elkomorodott. A békediktátumot és annak következményeként az ország feldarabolását tragédiaként élte meg, akárcsak Arany és Vörösmarty a szabadságharc vereségét. A „kettős forradalom” kissé zavaros, hangzatos és zajos eszméi, jelszavai hamar kiábrándították, elidegenítették a politikától.

A társadalmi változás igénye és a megvalósult változatok gyengesége között feszülő ellentét tovább mélyítette Babits elkeseredettségét. A nemes eszmék és a korcs valóság disszonanciája tükröződik vissza az 1920-as években megjelent verseiben. A Szíttál-e lassú mérget című vers és az 1924-es NyugatMóricz-számában megjelent A gyémántszóró asszony című allegória hanghordozása a legjellemzőbb ebből az időből.

A közéletből való kiábrándultság mellett magánélete sem volt zavartalan. Ady özvegye, Boncza Berta már 1919-ben többször felkereste Babitsot; a közel egy évig tartó „viszony” 1920 tavaszán ért véget. Babits nem akart Ady helyére lépni. A kapcsolat csak néhány (Babits életében meg nem jelent) verset hozott.

Az 1920-as év azonban változást hozott életében. Júliustól majd másfél évig Babitsnál lakott ifjú tanítványa, Szabó Lőrinc. Ősszel megismerkedett Tanner Ilonával, a fiatal és tehetséges költő- és írónővel. A következő év januárjában vette feleségül.