A Jónás könyve kéziratának részlete Babits utolsó, nagyívű költeménye, pályájának lezárása a Jónás könyve és a hozzá illesztett Jónás imája.

A négyrészes elbeszélő költemény hőse a bibliai próféta, akinek alakjában a költő szellemi önarcképét alkotja meg. A történet látszólag hűen követi az Ótestamentum eseményeit, az első rész végén azonban eltér attól. Míg a BibliaJónása maga kéri a matrózokat, hogy vessék a habokba, addig Babits hőse el akar rejtőzni. Ugyanígy az ÓszövetségNinivéjében hisznek a prófécia beteljesülésében, a XX. századi történetben azonban kinevetik Isten küldöttét.

Jónás esendő és patetikus alak. Egyszerre vív kilátástalan harcot az Úr és a bűnös város ellen. Nem élhet annak, amire született, nem hagyják, hogy a maga értékrendjének megfelelően alakítsa sorsát. Isten és Jónás viszonya patriarchális. Az Úr kegyetlen, kettejük közül ő az aktív irányító, a próféta csupán reagál, de nem futamodhat meg küldetése elől. A prófétaság vállalását felsőbb hatalom, erkölcsi parancs követeli: a személyes érdekek ellenére is a jót kell szolgálni, hiszen „vétkesek közt cinkos, aki néma”. A próféta kötelessége szólni az embertelenség ellen, még akkor is, ha a küzdelem komikus és eredménytelen.

A mű befejezése mégis reménykeltő: Ninive nem pusztul el – a bűnös város is méltó lehet a kegyelemre.

A költemény szerkezetét a prófétának önmagával, szerepével való küzdelme határozza meg.

A jambikus és magyaros ritmus, a hangnemek váltakozása (ironikus, patetikus, archaikus, népies) erősíti a régi és a modern kor közötti párhuzamot.

A kortársak egyértelműen az erősödő fasizmus bírálatát olvasták ki a Jónás könyvéből, de a tágabb értelmezés szerint a humánum, az erkölcs védelmének egyetemes érvényű szándéka minden koron átível.

Hogy maga a költő is önarcképnek szánta a Jónás könyvét, a Jónás imája bizonyítja leginkább. Az egyes szám első személyű könyörgésben „mértékül kívánja még a költő Istent és a Bibliát, költészetének művészi és erkölcsi tökélyéért, a hibátlan szavak hadsorának bátor kimondásáért, Isten sugallata szerint” (Melczer Tibor).

Elbeszélő költemény: verses kisepikai műfaj; nagyfokú költőiség jellemzi; a romantika óta szinte normaként szerepelt irodalmunkban (Petőfi: János vitéz, Arany János: Toldi-trilógia).

Kelemen Péter: A Jónás könyve parabola-szerkezetéhez, Irodalomtörténeti Közlemények, 1975. 1. sz., p. 60-64.

Szigeti Lajos Sándor: "Ki titkaidat tudtam", A Tiszatáj diákmelléklete, 47. sz. 15 p. (Tiszatáj 1997. nov., 51. évf. 11. sz.)

Szávai János: Az írástudó és a próféta: avagy a Jónás könyve mint újraírás, Kortárs, 44. évf. 6. sz. (2000. jún.), p. 17-26.

Rónay László: Konok próféta a hegyen In: Társunk az irodalom / Rónay László, Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1990

Reisinger János: A Jónás könyve - parafrázis?, Irodalomtörténet, 1983. 4. sz., p. 852-873.