A Béke és háború köztcímű kötetben az 1913. és 1916. között keletkezett versek kaptak helyet. A napi politikától magát mindig távol tartó költő Május huszonhárom Rákospalotán című versében az 1912. május 23-i tüntetés eseményeire reagál. Erre a napra a Magyar Szociáldemokrata Párt politikai tömegsztrájkot és tüntető felvonulást hirdetett Tisza István házelnök politikája miatt. A tüntetők „Le az osztályuralommal!”, „Éljen a forradalom!” jelszavakat is kiabáltak. A rendőrség a tüntetők közé lőtt. Az események hatására a következő napokban a budapesti munkások sztrájkba léptek.

MÁJUS HUSZONHÁROM RÁKOSPALOTÁN

A vers első része a lírai én helyét meghatározó környezetrajz. A nyitó sorpár expresszionista lendülettel mutatja be a pesti tüntetést. A szaggatott beszédhelyzet jól érzékelteti a bizonytalanságot és az elszabadult indulatokat. A klasszikus versforma (disztichon) éles ellentétben áll a leírt események hangulatával. Ugyanakkor a pentameteres sorok megtört ritmusa felerősíti a képek dinamikáját.

Az első rész folytatása ellentétes képet mutat. A külváros nyugodt, mozdulatlan és csendes. A helyszínrajz impresszionista jellegű. A környezetrajz azonban csak ürügy, a lényeg az eseményeken való meditáció. A vers második, hosszabb része a zajokból születő látomás, a forradalom látomása. Az egyre tekervényesebb gondolatok morális szintre emelik a vers értelmezését.

A politikai értelmezés helyett a szituáció erkölcsi oldala foglalkoztatta a költőt. Babitsnak a változás szükségszerűségéről vallott nézetei korábbi verseiből már ismertek, most az a kérdés, hogy milyen legyen a változás. A jobb jövő látomása nincs arányban a valódi (értsd: történelmi) eseményekkel. Maga a látomás valami másról szól, az új Magyarország megszületéséről. S ha ehhez vér kell, forradalom kell, azt itt és most vállalja a költő. Szokatlan hang ez Babitstól. A lázasan pergő sorok egyetlen hatalmas felkiáltássá nőnek. S ahogy a gondolatok kavarognak, egyre kevésbé lesz úr rajtuk az ész.

A „kósza halál” vagy a „barbárság” alapvetően idegen Babits humanizmusától. Most mégis megtisztító erőként sorakoznak a versben ezek a képek. Inkább önmaga biztatása ez, mint megélt, új moralitás, Babits katolikus eszmeiségétől ugyanis távol állnak a gyilkos ösztönök. Akkor miért szólal meg ez a vers? Valószínűleg azért, mert a cselekvés iránti vágy, a tett akarása néha felülkerekedik minden önmérsékleten. A gondolkodó embert is foglalkoztatja a cselekvés, de mert kevés a tapasztalata, hamarabb hozza meg a rosszabb döntést. A záró két sor parancsa inkább egyszeri, mint általános érvényű kinyilatkozás. Amikor pályája végén a Jónás könyvébenújra összefoglalja az értelmes ember lehetséges magatartásait, Babits a szólás szükségét vallja a cselekvés helyett.