Az Istenhez hanyatló árnyék (1911) A menekülő Élet kötet cikluscímadó verse, és Balassi istenes lírájában is meglévő verstípus: zsoltárparafrázis (109. zsoltár). Ady költeményeiben gyakran archaizál (kuruc versek, Krónikás-ének 1918-ból), itt is tudatosan alkalmazza a régies szóalakokat, mondatformákat (pl. „Üldöztetésim”, „Megűzeték, hányattatom”; „Mert kockán van az életem, / Mint árnyék, mikor elhanyatlik.”), de a műfajhoz illeszkedő egyszerű versforma (9 8 9 8-as szótagszám, ölelkező rímek) is az archaizálás eszköze.

A beszélő egyes szám első személyű, erőteljes „jelenléte” ellenére Isten a fontos. A lírai alany még mindig bizonytalan, de nem Istenben, hanem önmagában. Bűnbánat és bűntudat helyett azonban már tudja, hogy „Nem szabad hinni senki másba”. Beszélő és Isten viszonyának változása az utolsó szakaszban a legegyértelműbb. A kételkedés, istenkeresés múltbeli, a jelen a bizonyosság. A monológ nem ima, hanem egyfajta tanúságtétel. A második személyű megszólítások pedig létező viszonyra, létező párbeszédre utalnak (vö. A Sion-hegy alatt). Ebből a versből nyugalom és bizakodás árad. A jellegzetes „Ady-szavak”, önálló szóalkotások (bús-szilaj, Szent Képzelés, örök hit-balzsam) közül talán a legérdekesebb a harmadik szakasz paradox figura etymologicája: „létlenül is leglevőbb”. Az isteni önmeghatározás („Vagyok, aki vagyok.”) különleges jelentéstartalmát a hagyományos írásmódtól való eltérés eredményezi.

parafrázis: (gör.); valamely mű saját szavakkal történő előadása, szabad átköltés.

archaizmus: olyan régebbi, olykor elavult nyelvi elem, amellyel a szerző felidéz egy letűnt kort, egy régi költőt, művet, eseményt. Eszközei: mai szavak régies hangalakja; elavult, kihalt szavak használata; a régi nyelv nyelvtani-szerkezeti sajátosságai, régies helyesírás alkalmazása.