Ady Endre - Háborús versek

Ady költészete a világháború évei alatt fokozatosan átalakult. A vérengzésekről szóló hírek, a veszteségek, a hátország szenvedései megviselték az amúgy is beteg költőt, a háború borzalmai kétségbe ejtették, legkomorabb vízióit látta megvalósulni. Nyílt háborúellenessége miatt mellőzték, kötete nem jelenhetett meg.

Költészetének átalakulása elsősorban versei képi világában és az üzenettartalmak egyértelműbb megfogalmazásában figyelhető meg, mely összekapcsolódik költői szerepértelmezésének megváltozásával. A korábban szinte állandóan a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értelmező vátesz-költő szerepe helyett a jelen eseményeire reflektáló és a múlt értékeit, átmenteni igyekvő krónikás szerepében jelenik meg (Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz, Krónikás-ének 1918-ból). A jelképiség háttérbe szorulása, az expresszionista képalkotás mellett a komor hangulatok, a félelem jellemzik e verseket.

A háborúról szóló versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarság-versekkel. Bár Adyt a háború világ méretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is. Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el. Olykor kétségbeesett felkiáltásokban, figyelmeztetésekben idézi ezeket („Az Élet él és élni akar,...”; „S megint élek, kiáltok másért: / Ember az embertelenségben.”)

halmazrím: rímfajta; a sorvégek azonos összecsengése erősíti a monotómiát.