A Magyar jakobinus dala (1908) című költeményAz Illés szekerén kötet Téli Magyarországciklusának indító verse. A többes szám első személyű beszélő, a közösség nevében megszólaló személy mintegy átgondolja, végiggondolja a magyarság sorsát. A kétkedő és egyben reménykedő kérdések sora a beszélő bizonytalanságát jelzik, melyeket meg-megszakítanak a határozott és erőteljes kijelentések, tételszerű mondatok, lelkes, forradalmi gondolatok. Ady eszmeiségének, történelemszemléletének jellegzetes vonása, hogy a magyarság sorsát nemcsak önmagában képes látni: észleli és hangsúlyozza a Monarchia népeinek sorsazonosságát és összefogásuk szükségességét („Hiszen magyar, oláh, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.”; „Dunának, Oltnak egy a hangja,”; „Mikor fogunk már összefogni... Magyarok és nem magyarok?”), a térbeli távlatosságot kiegészíti az időbeli távlat („...gyalázatunk, keservünk / Már ezer év óta rokon”).

A költemény alapellentéte elnyomottak és elnyomók szembenállása. A pontosabban meg nem határozott csoportok („szolga népek Bábele”, „elnyomottak, összetörtek”, „pulyahad” ~ nép, Magyarország népei; „bitang”, „betyárság” ~ hatalom képviselői) szembenállásában ott van a szegények-gazdagok, kizsákmányoltak-kizsákmányolók ellentéte, és a néppel azonosuló beszélő fő üzenete egy új rend kialakításának lehetőségét hirdeti („Holnap már minden a mienk lesz”).

A költemény túlmutat a magyarság, a korabeli Magyarország állapotainak „szemléltetésén”. A közép-európai népek összefogását szorgalmazva a forradalom eljövetelét vizionálja, és több vonásában emlékeztet Petőfi forradalom előtti verseire (A nép nevében, Dicsőséges nagyurak). Ugyanakkor azt is világosan jelzi, hogy a beszélő bizonytalanságának oka az eszmék, célok kialakulatlansága, a szükséges egység hiánya, az, hogy a változás lehetősége valójában csak képzet és nem realitás.