Móra Ferenc Epikai hagyomány A XIX. század végének magyar epikájában többféle irányzat alakult ki. A két élő klasszikus, Mikszáth és Jókai elbeszélő művészete határozta meg legerőteljesebben ezt a kort. Kissé megkésve ugyan, de megjelentek az európai irodalomban a század végére már elterjedt irán yzatok – realizmus, naturalizmus, szimbolizmus-impresszionizmus, szecesszió – is.

Mikszáth hatására századvégi szerzőink is elsősorban a hangulatteremtésre és -megragadásra törekedtek. Legtöbbjük műveire jellemző a személyesség, az elbeszélői szubjektum erő teljes jelenléte és az anekdotikusság.

A századvég magyar epikájának döntő többsége próza, de egyes szerzők még kísérleteznek a verses elbeszélő műfajokkal is. E téren a legjelentősebb alkotás Arany LászlóA délibábok hőse(18 72) című verses regénye.

Új témák, motívumok A magyar próza századvégi szerzői közül már igen sokan polgárok. Mi ndannyiukra jellemző az újdonságok iránti érdeklődés. Egyes szerzőknél (pl. Gozsdu Elek) a korabeli európai irodalom fő témái (elszegényedés, deklasszálódás, alkoholizmus, pszichikus betegségek stb.) kerülnek a középpontba, másoknál (pl. Petelei István, Tömörkény István) a dokumentarizmus, a szociográfiaés a folklorisztikajelenik meg új motívumként. A századvég szerz őinek többsége nemcsak író, hanem publicista is. Alkotói tevékenységük szerves része az újságírás, sőt szépprózai műveiket is áthatják a publicisztika módszerei, műfajai (pl. riport, tudósítás). Más szerzők esetében a művészi tevékenység mellé tudósi, kutatói – Tömörkény, Móra Ferenc – vagy tanári – Gárdonyi Gézánál – pálya kapcsolódik.

Vidékiség A századvég szerzőinek jelentős része vidéki, életük nagy részét vidéki magyar városokban élték le. Ez a „vidékiség” szintén meghatározó a témaválasztás, ábrázolt világ te kintetében. A századforduló szerzői közül az első igazán ízig-vérig nagyvárosi szerző Bródy Sándor volt.