Stendhal első nagy regénye egy vidéki származású, idealista, törekvő fiatalember, Julien Sorel (e. zsülien szorel) karrierjének története. A napóleoni pályafutásról, sikerekről ábrándozó „machiavellista” ifjú sorsa élesen világít rá a korabeli francia társadalom ellentmondásaira, erkölcsi állapotaira, válságára.
A regény az 1830-as években játszódik (az alcím egyértelműen jelöli: Krónika 1830-ból.); a cselekmény mindvégig a való idő linearitásának megfelelően halad. Főhősének jellemében, életrajzi motívumaiban számos, a szerző jellemében, életében fölbukkanó azonosság figyelhető meg. Stendhal legtöbb művére jellemző ez az erős életrajzi ihletettség, Szerb Antal találó elnevezésével Stendhal is életrajzi író. Nemcsak Julien Sorel, hanem A pármai kolostor című regényének hőse – Fabrizio del Dongo – is a szerző alteregója. Stendhal főhősei bizonyos értelemben saját életének, saját társadalmi szerepeinek megjelenítői, és az a kettősség, mely tudatukat, cselekvéseiket jellemzi, jórészt az író saját egoizmusa. Ám a szerzői párhuzamok nem jelentik az elbeszélőnek a főhősökkel való azonosulását, az elbeszélő külső, a hősöktől és az eseményektől távolságot tartó narrátora a történetnek.
A regény címe talányos, értelmező jellegű, az alcím pedig a cselekmény végpontjára, illetve – a szerző szándéka szerint – műfajára utal. A mű eredeti címe Julien volt, a szerző később döntött a cím megváltoztatásáról.
A legismertebb értelmezések egyike a címet a rulettjáték két színével hozza összefüggésbe, mintha azt fejezné ki, hogy az élet nem más, mint szerencsejáték, életünk, sorsunk alakulásában a véletlen szerencse a meghatározó, vagy mintha arra utalna, hogy a főszereplő igazi hazardőr, aki addig nyer, míg utolsó tétjével mindenét elveszíti. Más értelmezés szerint a két szín a főhős karrierjére, annak két alternatívájára – papi vagy katonai pálya – utal. A két szín metaforikus, jelképes tartalma még számos összefüggés lehetőségét veti fel (pl. fekete: bűn, halál; vörös: vér, szerelem), melyek akár az előző értelmezéseket kiegészítve, akár önmagukban is befolyásol(hat)ják a mű értelmezését.
A regény cselekményének kibontakozásában két tényezőnek van fontos szerepe: a főszereplő gondolatainak és a helyszíneknek. Julien gondolatait kétféleképpen ismeri meg az olvasó: belső monológokbóléspárbeszédekből.
A belső monológok a jellemzés eszközei is; a döntések, tettek lélektani magyarázatát adják. A főszereplő tetteinek indítékait ezekből a monológokból értjük meg (vívódó, töprengő, hamleti alkat). A dialógusok azért lényegesek, mert mások érvei, gondolatai befolyásolják Julien döntéseit, s a kor problémái, ellentmondásai az ő véleményükben, viselkedésükben tükröződnek.
Belső monológ: A szereplő tudatában felmerülő, ki nem mondott gondolatok, emlékek, érzések egyes szám első személyű közlése az elbeszélő művekben.
Dialógus: Párbeszéd (gör.); főképp a drámai művekre jellemző közléshelyzet, de epikai művekben is gyakori.