A tigris

Tigris! Tigris! éjszakánk

erdejében sárga láng,

mely örök kéz szabta rád

rettentő szimetriád?

Milyen katlan, mily egek

mélyén gyúlt ki a szemed?

Szárnyra mily harc hőse kelt,

aki e tűzhöz nyúlni mert?

Milyen váll és mily müvész

fonta szíved izmait? És

mikor elsőt vert szived,

milyen kar s láb bírt veled?

Milyen pőröly? mily vasak?

Mily kohóban forrt agyad?

Mily üllőre mily marok

Törte gyilkos terrorod?

S amikor befejezett,

Mosolygott rád a mestered?

Te voltál, amire várt?

Aki a Bárányt, az csinált?

Tigris! Tigris! éjszakánk

Erdejében sárga láng,

Mely örök kéz szabta rád

Rettentő szimetriád?

London

Kiváltságos utcákon át,

a Themze-parton ballagok,

s az arcokra fölróva mást

nem látok, csak bánatot.

Minden sóhaj, emberi hang,

minden csecsemő ríja itt,

azt hallom egyre, untalan:

a hideg ész bilincseit.

Kéményseprő ha kiált,

hány sötét templom riad

s katona-vér paloták

falán tört sohajba fagy.

És ujszülött könnyek felett

sikátorok zengetik,

hogy szórják éji némberek

a házasság átkait.