A Szózatversformája a romantikus költészet verselési technikáját idézi. Az ún. skót balladaforma nem ismeretlen Vörösmarty költészetében, elődei is gyakran alkalmazták. (Kölcsey például 1817-es versében, a Fejedelmünk hajh! vezérünk hajh! című látomásos költeményében ugyanezt a formát használta.) A négysoros versszakok félrímekkel ellátott nyolc és hat szótagos jambikus lejtésű sorokból állnak. A hosszabb és rövidebb sorok váltakozása a vers ritmusát disszonánssá teszi.

A zaklatott ütemű verszene nyugtalanságot, feszültséget teremt, ezt erősíti fel az x a x arímképlet is. Csak a hat szótagú sorok rímelnek. A versszakok 1. és 3. sorának rímtelensége a ritmust élénkíti, hiszen ezeknek a soroknak a sorvégei rendszerint nem esnek egybe a gondolatvéggel, így gyakoriak a soráthajlások (enjambement). Kivétel ez alól a 6., 9., 10. és a 11. strófa.

A jambikus lejtésű sorok pergőbb ritmusát a spondeusokkal fékezi a költő. A 2., majd annak megismétléseként a 14. szakasz patetikussága, ünnepélyes komorsága igényli a lassúbb ritmust. A történetmondó, példákat soroló részekben a mozgalmas képekhez dinamikus verszene járul.

A ritmusban rejlő ellentétességet bizonyítja, hogy a hat szótagos sorok ütemhangsúlyosan is ritmizálhatók. A jambikus sorok emelkedő tendenciájával áll itt szemben az ütemhangsúlyos verselés ereszkedő volta. A hat szótagos sorok többsége felező hatos, ahol – ha az első és a negyedik szótagra eső hangsúlynyomaték rövid szótagra esik –, feszültséget kelt a jambus első szótagjának rövidségével.

1843-ban pályázatot írtak ki a Szózat megzenésítésére, a kitűzött díjat Egressy Béni nyerte el.

skót balladaforma: félrímekkel ellátott, nyolc és hat szótagos jambusi sorok váltakozásából építkező, négysoros strófa