Vörösmarty Mihály 1800. december 1-jén született a Fejér megyei Nyéken (Pusztanyék, ma Kápolnásnyék). A nemesi kiváltságlevelet 1638. március 4-én III. Ferdinánd királytól „hűségért és hű szolgálatért” kapta a költő szépapja, de birtokadomány nem járt hozzá. Vagyont az utódok sem szereztek, a Vörösmartyak mindig a vármegye vagy valamelyik földesúr szolgálatában álló armális nemesek maradtak.

Szülei házasságából kilenc gyermek született, öt fiú és négy leány. Vörösmarty Mihály harmadik volt a sorban, de a fiúk közt ő volt a legidősebb. A család katolikus vallású volt.

Tanulmányai Az állandó anyagi gondokkal küszködő családnak különösen a gyermekek taníttatása jelentett szinte megoldhatatlan feladatot. Vörösmarty apja a legszegényebbeknek járó ösztöndíjat kérvényezte fia számára, hogy iskolai tanulmányait megkezdhesse. Az alsó osztályokat Vörösmarty a lakásukhoz közel eső evangélikus iskolában, majd a gimnázium első öt osztályát Székesfehérváron a ciszterciták iskolájában végezte. 1816 novemberétől a pesti piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. Édesapjának 1817-ben bekövetkezett halála azonban megváltoztatta Vörösmarty lehetőségeit. Bár korábban is igyekezett tehermentesíteni családját az iskoláztatás költségeitől, tanítgatásból fedezte fehérvári és pesti tartózkodását, mostantól a családfenntartó szerepét is be kellett töltenie.

1817 novemberében a Perczel családhoz szegődött nevelőnek. Perczel Sándor három fiának (Sándor, Móric – később 48-as honvédtábornok –, Miklós) tanítása volt a feladata. Az első három évben Pesten lakott növendékeivel, tanításuk mellett elvégezte az egyetemen a filozófiai tanfolyamot, majd a családdal együtt a Tolna megyei Börzsönybe költözött 1820-ban. Közben jogot tanult, vizsgáit félévenként tette le a pesti egyetemen.

Az önképzéshez szükséges ismeretanyag nagy részét Perczel Sándor börzsönyi könyvtárában megtalálhatta, s bár irodalmi érdeklődését családi örökségként kapta, mint ahogy a hazafiságot és a nemesi öntudatot is, magyar és világirodalmi tájékozottságát ezekben az években szerezte meg. 15-16 évesen már maga is verselt, korai költeményeinek száma meghaladja a későbbi lírai életmű egészét. Az epikus költészet nagyjait egy irodalmi érdeklődésű pap, Egyed Antal bonyhádi plébános biztatására olvasta; Shakespeare, Goethe és Schiller műveivel pedig Teslér László káplán ismertette meg.

Etelka A Perczel családnál töltött évek másik meghatározó élménye a szerelem. Vörösmarty a legidősebb Perczel-leány iránt lobbant szerelemre. Perczel Adél (Etelka) iránti szerelme azonban bevallatlan, egyoldalú lángolás volt. Gondolni sem merhetett arra, hogy érzelmei viszonzásra találnak, a köztük feszülő társadalmi szakadék átjárhatatlan volt. A reménytelen vágyakozás és a lány éteri tisztaságú alakja sejlik föl a Szép Ilonka története mögött.

Jogi tanulmányait 1822-ben fejezte be, majd egy évre Görbőre került joggyakornoknak. Görbőn Csehfalvay Ferenc, Tolna megyei alispán patvaristái közt ismerkedett meg a magyar közigazgatás és vármegyerendszer sajátosságaival. Itt került közvetlen kapcsolatba a kor nemesi ellenzéki mozgalmával. Hazafias költészete megerősödött, a rendi ellenállás erőteljes hangja szólalt meg Habsburg-ellenes költeményeiben, a Zivatarban és zsarnokellenes versében, A farkasban.

Indulása 1823-ban a Perczel családdal Pestre költözött. Egyre jobban bekapcsolódott az irodalmi, kulturális és közéletbe. A nemesi ellenzék nyílt szembenállása a Habsburg-udvarral (a megyék megtagadták az adófelemelést és az újoncállítást) a hazafias szellem megerősödéséhez vezetett. „A nemzeti függetlenség kivívásának reménye és az Etelka-szerelem kínzó reménytelensége ihlette Vörösmartyt nagy eposzának, a Zalán futásának írására” (Mohácsy Károly). 1825-ben készült el a nemzeti eposz megteremtésének igényével a Zalán futása. Megjelenése a költőnek elismerést hozott. Az elégikus hangvétel, az érzelmek, indulatok gazdag lélekrajza, az önálló mitológia megteremtése, a látomások, víziók gazdagsága romantikus irodalmunk reprezentatív alkotásává tette a művet.

1826-ban végleg megvált a Perczel családtól. A fiúk nevelését öccsének, Ferencnek adta át, és Budára költözött Stettner Györgyhöz azzal a céllal, hogy független ember legyen. Megélhetését az irodalomból igyekezett biztosítani. Termékeny és munkás évek következtek: Vörösmarty sorra írta kisepikai műveit (Cserhalom, 1825; Tündérvölgy, 1826; Délsziget, 1826; Eger, 1827).

Az 1827-es év a nélkülözések éve Vörösmarty életében.

A nyomasztó gondok elől menekülve néhány hetet nagybátyjánál töltött Keszin, majd barátjával, Stettner Györggyel dunántúli körútra indultak. Rövid pannonhalmi tartózkodás után előbb Deák Ferencnél Kehidán, majd Kisfaludy Sándornál Sümegen vendégeskedtek. Vörösmarty hazalátogat Nyékre is: „Ide érkeztemkor anyámat betegen találtam, elhagyatva szegényt mindenkitől, csak azoktól nem, kik rajta keveset, vagy éppen nem segíthetnek, azonkívül pusztán mindent, mindent veszendőben...” Kiadási tervei sem sikerültek. A Salamon című dráma előfizetéseiből kevés pénz folyt be, a Kont kiadását pedig a cenzúra hátráltatta.

Kultúraszervező tevékenység 1827 decemberében egy kedvező fordulat adott új reményt Vörösmartynak. Íróbarátai javaslatára őt bízták meg a Tudományos Gyűjtemény szerkesztésével, ami évi 800 forint tisztes jövedelmet biztosított számára. 1828-tól 1832-ig szerkesztette a folyóiratot és annak szépirodalmi melléklapját, a Koszorút. Vörösmarty egyre jelentősebb szerepet töltött be a hazai irodalmi életben. Azon az 1828-as pesti találkozáson, amelyen az öreg széphalmi mester, Kazinczy Ferenc, kézfogással jelképesen átadta az irodalmi vezérszerepet Kisfaludy Károlynak, ott volt Vörösmarty Mihály is.

Széchenyi felkérésére részt vett az Akadémia felállításának előkészítő munkálataiban. Amikor 1830. november 17-én a Magyar Tudományos Akadémia megtartotta alakuló ülését, Vörösmartyt Kisfaludy Károly után másodikként választották meg rendes taggá. Ez évi 500 forint fizetéssel járó megbízatás volt. Amikor néhány nappal később, november 21-én Kisfaludy Károly meghalt, az irodalmi vezér szerepét Vörösmarty örökölte, és ezzel megtörtént az őrségváltás a magyar irodalomban.

Vörösmarty Mihály, Bajza József és Toldy Ferenc, a romantikus triász alkotta az irodalmi élcsapatot. Ők szerkesztették az Aurorát (ebben jelent meg 1837-ben a Szózat) és a Kritikai Lapokat, majd az 1837-től helyükbe lépő Athenaeumot és annak kritikai melléklapját, a Figyelmezőt. Az Athenaeum volt a következő hat évben a legtekintélyesebb és legmagasabb színvonalú magyar irodalmi fórum, a kulturális és politikai közvélemény irányítója.

A szépirodalmi és kritikai munkák mellett Vörösmarty az induló tudományos életből is kivette részét. Az Akadémia megbízásából nyelvészetitevékenységet végzett. 1832-ben jelent meg német nyelven írt magyar nyelvtana. 1833-ra készült el közös munkája Toldyval, a magyar helyesírás első akadémiai szabályzata. 1834-ben, majd 1836-ban jelent meg A magyar nyelvtan rendszere című munka, melynek Vörösmarty szintén társszerzője volt. Részt vett a tájszótár kiadásában, és Toldyval közösen megkezdte az akadémiai nagyszótár szerkesztését. 1838–43 között készült el a magyar–német zsebszótár, amelyben szintén közreműködött.

A Pesti Magyar Színház (Nemzeti Színház) működése nyomán bontakozott ki színikritikusi és drámaírói munkássága. A színház VörösmartyÁrpád ébredése című darabjával nyitotta meg kapuit 1837. augusztus 22-én.

Az irodalmi és kulturális, majd később politikai közélet alakításában játszott jelentős szerepet Nemzeti Kör(1846-tól Ellenzéki Kör). A társaság, amely 1838-tól a Csiga vendéglőben gyűlt össze, az első jelentős szerepet játszó irodalmi kávéház volt. Írók, színészek, tudósok, kritikusok és közéleti személyek alapították a Nemzeti Kört, amelynek Vörösmarty volt az első elnöke.

LauraVörösmarty 1841-ben ismerkedett meg Bajza sógornőjével, Csajághy Laurával. Az alig húszéves leány iránt fellobbant szerelme új lendületet adott költészetének. A nagy korkülönbség és Vörösmarty visszahúzódó természete miatt a kapcsolat lassan formálódott. A költő csak 1843-ban kérte meg a leány kezét, jegyajándékul A merengőhöz című költeményt írta meg. A házasságkötésre 1843. május 9-én került sor. Két fiú és három leány született a házasságból, de a felnőttkort csak Béla nevű fiuk és Ilonka nevű leányuk élte meg.

Politikai szerepvállalás A negyvenes évek közepén jelent meg összegyűjtött munkáinak kiadása (Minden munkái), akadémiai tevékenysége és a Kisfaludy Társaságban betöltött szerepe azonban háttérbe szorították költészetét. Az új lendületet vevő politikai életben is szerepet vállalt. A kezdetben Széchenyit támogató Vörösmarty Kossuthhoz pártolt, aki még az 1846-ban létrehozott Védegylet munkáiba is bevonta a költőt. A közéleti szerep és a politikai elkötelezettség elvonta figyelmét az irodalomtól.

1848 márciusában Vörösmarty az Ellenzéki Kör Vörösmartyelnöke volt, ők szervezték március 19-ére a Rákos mezejére azt a népgyűlést, amely a pozsonyi országgyűlés reformpárti politikáját támogatta volna. A bécsi forradalom híre és a pesti ifjak azonban megváltoztatták a tervet. Március 13-án az Ellenzéki Kör tagjaival Vörösmarty fogadtatja el a Mit kíván a magyar nemzet című röpiratot. A március 15-ei események őt is aktivizálják, már másnap olvasható az Ellenzéki Kör helyiségének utcai falán a kifüggesztett magyar zászló mellett Szabad sajtó című verse.

Március 20-án Vörösmarty elnöke lesz a nemzetőrség egyik sorozóbizottságának, majd a sajtót ellenőrző bizottságnak. Tagja a Közcsendi Bizottmánynak. Politikai cikkei jelentek meg a Pesti Hírlapban és a Pesti Divatlapban, második helyen jelölték Pest polgármesterének, Eötvös a pesti egyetem irodalmi tanszékének vezetésére kérte fel. Utcát neveztek el róla Szegeden. Bács megye követeként részt vett az első népképviseleti országgyűlésen. Mindvégig Kossuth mellett állt. 1849. január 2-án követi a kormányt Debrecenbe, majd vissza Pestre, később Szegedre és Aradra.

Amikor Petőfi 1849 elején bevonul Bem seregéhez Erdélybe, családját Vörösmarty látja vendégül debreceni házukban. A szabadságharc idején állami állást is vállalt, a kegyelmi szék közbírájává nevezték ki 1849. június 5-én. A világosi fegyverletétel idején Aradon tartózkodott. Innen indultak útnak Bajzával Szatmár megye irányába. Néhány napot töltöttek Arany Jánosnál Nagyszalontán, az aradi kivégzések híre Gerében, Csanády János házában éri őket. Vörösmarty, aki majd egy éve egyetlen sort sem vetett papírra, a tragikus esemény hatására két költeményt is ír. Az Emlékkönyvbeés az Átok annak a tehetetlen dühnek és elkeseredésnek a hatására született, melyet a nemzetkatasztrófa érzése szült.

A világosi kapitulációkövetkezményei testileg-lelkileg egyaránt összetörték. Önként jelentkezett a pesti katonai törvényszéken, hiszen Haynau rendeletének megfelelően nemcsak a katonáknak, hanem a képviselőknek is felelni kellett tettükért. Végül a törvényszék pörét felfüggesztette, és lemondatása előtt Haynau Vörösmartyt is – több képviselőtársával együtt – kegyelemben részesítette.

Az utolsó évek 1850–53 között a Fejér megyei Baracskán lakott, majd Nyékre költözött, ahol gazdálkodásból és az írásból akart megélni. A költő életének utolsó öt éve a testi és szellemi hanyatlás időszaka. A világosi katasztrófát sohasem heverte ki. Komor hangú költeményei a nemzetvesztés és a remények végső elbukásának tanúi. Mindössze fél tucat verset írt az utolsó öt évben, de ezek a magyar költészet legnagyobb versei közé tartoznak.

Egészségi állapotának rosszabbra fordulása is hátráltatta a munkában, 1855 novemberében családjával Pestre költözött, hogy állandó orvosi felügyelet alatt legyen. Itt érte a halál 1855. november 19-én. Temetésére a Kerepesi temetőben került sor 1855. november 21-én. Húszezres néma tömeg kísérte utolsó útjára a nemzet költőjét. A temetés a szabadságharcot követő első nyílt tömegmegmozdulás volt az önkényuralom ellen.

Tóth Dezső: Vörösmarty Mihály, 1957.