Vörösmarty utolsó befejezett verse A vén cigány (1854). A látszólagos életképi helyzet mögül hamar fölsejlik a valódi szándék: a cigány a művész jelképe, a vers pedig az ars poeticák szándékával szólal meg.
A megszólítás önmegszólítás is – s ismét egy belső dialóg, az önmagával és a világgal meghasonlott lélek vívódásának vagyunk tanúi. A konkrét történelmi események metaforikus képeihez a Biblia és a görög mítoszok jelképes alakjai kapcsolódnak: az emberiség bűneinek büntetése a világ pusztulása. A logikátlannak tűnő mondatfűzés, a költői kérdések halmozása, a szenvedélyes, zaklatott érzelmek szinte szétfeszítik a vers formai kereteit. A visszatérő refrén fegyelmező erő: megfékezni látszik a „minden mindegy” életfilozófiája. Az utolsó strófa azonban mintha reményt ébresztene: „Lesz még egyszer ünnep a világon”. Az őrület határáig jutó, megrendült lélek mégiscsak megnyugodni látszik: himnikussá csendesült hangon a vágyott jövő ígéretével biztatja magát.
ars poetica: költészettan, költői mesterség (lat.); 1. olyan műalkotás, amely a költészetre vonatkozó szabályokat foglalja össze 2. olyan műalkotás, amelyben a költő a költészethez fűződő viszonyáról, az irodalom és művészet feladatáról vall