Az epikus és lírai költőként elismert és gazdag életművet maga után hagyó Vörösmartyt drámaíróként csupán egyetlen műve, a Csongor és Tünde kapcsán szokás említeni, pedig 1823 és 1844 közt 12 drámai műnembe tartozó alkotása született. Írt romantikus rémdrámát, vígjátékot, bohózatot, egyfelvonásos drámai költeményt, történelmi tragédiát – szinte mindent kipróbált, amit a drámai keret megenged, sokszor még azon is túl. Fordítóként két Shakespeare-mű, a Julius Caesar és a Lear király tette halhatatlanná nevét a magyar drámairodalomban.

A kor egyik legnagyobb hatású színikritikusa is Vörösmarty volt. A Játékszíni Krónikaés aDramaturgiai töredékek című munkái a drámaértelmezések és a dramaturgiai tanulmányok úttörő darabjai. Fő követelménye a költőiség és a színszerűség összhangja volt. „A költőiség természetesen nemcsak a nyelvi és formai szépséget, hanem legalább ugyanennyire az eszmei mondanivalót is jelenti nála, a színszerűség követelménye pedig a hatáskeltés eszközeinek számonkérését jelenti” (Hegedüs Géza–Kónya Judit).

Talán a sors kegyetlen tréfája, hogy a kritikusként szigorú költő egyetlen drámájában sem tudta megvalósítani a fenti elveket. Romantikus szertelensége még a maga által megfogalmazott követelményeket is túl szoros köteléknek tekintette, és folyvást szabadulni igyekezett tőlük. A romantikus korlátokat nem ismerő költői személyiség a meghökkentő és formabontó megoldásokat többre becsülte, mint a dramaturgiai pontosságot. Drámáiból gyakran hiányzik az igazi drámai cselekmény, az elnyújtott felvonások nem eléggé színszerűek.

Vörösmarty a drámaírást is nemzeti feladatnak tekintette, csakúgy mint a honfoglalásról szóló eposz megírását. Az 1821-ben született Ypsilon háború című bohózatában a nyelvújítás kori háborúskodást dramatizálta. Révai Miklós elveinek támogatására szánta e korai darabját. Írt vígjátékotHajta és Ida címmel, és történeti drámát, amelynek címe:Tatárjárás után történt eset. Legsikerültebb korai darabja a Salamon király, amelyet később átdolgozott, és amely csak 1827-ben jelent meg nyomtatásban.

A Görbőn töltött évek meglendítették Vörösmarty drámai költészetét. Alkalmi vígjátékot írt Az elbusult deák címmel a görbői társaság szórakoztatására, és itt kezdett hozzá egy drámai trilógiaterv megvalósításához. A mű témája az idegen király és a nemzet ellentéte. A Zsigmond című első részben még csak lappangó ellentéteket láthatunk. A második rész címe Kont (később VörösmartyA bujdosókra változtatta a címet), középpontjában már az idegen zsarnok uralkodó és a hazafiak küzdelme áll. Az uralkodó és a főúr (Kont) ellentéte – hasonlóan Katona JózsefBánk bánjához – kettős. A közéleti szál mellett jelentős szerepet kap a magánszféra is, a király ugyanis szemet vet Kont feleségére. Vörösmarty ebben a drámában azonban nem megy el olyan messzire, mint Katona. A dráma szemlélete ennek ellenére radikális, a király és a nemzet szembenállásából a nemzet kerül ki győztesen. Jellemző a Helytartótanács állásfoglalása a drámáról: „a fegyveres ellenállás jogát egészen a király személyéig terjeszti ki.”

Vörösmarty korai drámáin a német lovagdráma hatásai figyelhetők meg (Salamon király, A bujdosók). A nemzettudat, a szabadságvágy, a jogegyenlőség követelménye, a polgárosodó nemesség liberalizmusa hitvallásszerűen hangzik fel a szövegekben. De a cselekményt általában elnyomja a képtelen helyzetek halmozása és a szavak mámoros áradása. Vörösmarty költőisége mindig felülemelkedik a drámaíró Vörösmartyn.

Természetesen hatott rá a francia romantikus dráma is. ACzillei és a Hunyadiak (1844) a romantikus történelmi dráma szinte minden fontos kellékét felvonultatja. Vígjátékának, A fátyol titkának (1834) szatirikus nyelvi megformáltsága a legsikerültebb. Különleges helyet foglal el egy alkalmi darab Vörösmarty életművében: azÁrpád ébredése (1837) című allegorikus játék ugyanis a Nemzeti Színház nyitó előadására készült.

Horváth Károly-Lukácsy Sándor-Szörényi László (szerk.): „Ragyognak tettei”, Székesfehérvár, 1975