Vérbeli kritikus: Kevés olyan nagy hatású alkotója van a világirodalomnak, mint Voltaire. Már a maga korában valóságos írófejedelem volt. Éles humorának, maró gúnyának köszönhetően azonban számos ellenséget szerzett. Nem ismert el maga felett semmiféle tekintélyt, vérbeli kritikus-intrikus volt. Korának minden eszméjét, módszerét ismerte, s mindegyikkel szemben állt – olykor még önmagával is –, életeleme volt a vita. Mindenben azonnal a hibát, az ésszerűtlenséget kereste, talán ezért nem csatlakozott egyetlen szellemi-filozófiai, illetve tudományos irányzathoz sem, s ezért került szembe sokszor olyanokkal is, akikkel tulajdonképpen egyetértett.

Szkepszis:Gondolkodásának alapja a szkepszis, a kételkedés. Véleményét, ítéleteit keményen, sokszor sértően fogalmazta meg, szerette ellenfeleit megszégyeníteni, megalázni. Ez az alapállás nem jelenti az ellenfelek semmibe vételét. Azért választotta ezt a megoldást, hogy saját igazságai hatékonyabban érvényesüljenek, illetve, hogy vitapartnere gondolatainak ellentmondásait kiélezze. Kedvelte a teatralitást, törekedett arra, hogy véleményét szélesebb körökben is ismerjék, ezért számos röpiratot írt.

A tudás tisztelete:Egyetlen emberi értéket ismert el, a tudást (mélyen tisztelte pl. Newtont, akinek temetésén is jelen volt) és egyetlen társadalmi értéket, az igazságot. Az igazság diadaláért számos akciót indított, elérte például, hogy ártatlanul meghurcolt és elítélt embereket rehabilitáltak.

VolterianizmusSaját téziseit nem foglalta rendszerbe. A volterianizmus a modern szkepticizmus, racionalizmus és igazságkeresés filozófiája, melynek igen sok követője akadt Európában. A magyar irodalomban Bessenyei, Kazinczy, Csokonai művészetére és gondolkodására hatott. A másik filozófiai fogalom, ami összekapcsolódik nevével, a deizmus.Voltaire korán szembekerült a tételes vallással s elsősorban az egyházzal. Nem volt hitetlen, hitt a Gondviselésben, de ez a hite erősen megrendült a lisszaboni földrengés miatt (1756). Ekkor Rousseau-val is szembekerült.