A francia gazdasági fejlődés lényegesen lassúbb volt, mint az angliai. Ennek köszönhetően a polgári átalakulás igénye is később fogalmazódott meg. Franciaországban az abszolutista rendszer meg tudta őrizni hatalmát, az uralkodók (XIII. Lajos, XIV. Lajos) által felülről végrehajtott reformok pedig egyensúlyban tartották a francia nemzetgazdaságot.

A polgárság lassabban talált magára, mint Angliában, inkább a nemesi társadalom tagjává szeretett volna válni, kiváltságos lenni, mint egy új, céljait még meg sem fogalmazó, gyökértelen társadalmi réteg tagja maradni. Így váltak a harmadik rend gazdaságilag megerősödött tagjai az abszolutista uralkodók hitelezőjévé és a hivatalnokréteg, a „taláros nemesség” előkelő tagjaivá. A francia polgár saját értékrend helyett az utánzást, a sznobizmust választotta, s csodálattal bámulta a Napkirály korának tobzódó fényeit.

Franciaország sem jól működő iparral, sem olcsó árukat szállító gyarmatbirodalommal nem rendelkezett. Az állam protekcionista módon beavatkozott a gazdaságba, a merkantilista gazdaságpolitika és a fiziokratizmus tanai a mezőgazdaság elsődlegességét hirdették. A bel- és külkereskedelem azonban hosszú távon Franciaországot a kontinens vezető hatalmává tette. Pozícióját ugyan veszélyeztette Anglia fejlődése, de a két állam érdekei még nem ütköztek egymással. Talán ezzel is magyarázható, hogy az angol példa Franciaországban – némi átalakulással – mintává vált.

Gyergyai Albert: A francia felvilágosodás, Bp., 1954.