Ezt a művét pedagógiai regénynek nevezhetjük. Valójában azonban értekezés regényes formában. A nevelési elvek alkalmazását ugyanis valóságos cselekményepizódok formájában adja elő a szerző. Rousseau fenntartja korábbi álláspontját, amely szerint az ember születésénél fogva jó, csupán a társadalmi környezet hatására válik rosszá. Épp ezért a helyes nevelési elv az, hogy a gyermeket lehetőleg távol a városi civilizált környezettől, természeti környezetben, a romlott világ hatásaitól mentesen, egyedül nevelik fel. Így sem az iskola, sem a könyvek nem veszélyeztetik természetes szellemének kialakulását.

A pedagógiai regény hőse, Emil ennek megfelelően egy faluban tölti ifjúságát, csupán egyetlen nevelő foglalkozik vele. Még a szerelemben is ő van segítségére, Sophie személyében ő találja meg az ideális párt a házasulandó ifjúnak.

Rousseau a laissez-faire (e. lesszé fer) elv alkalmazását ajánlja a nevelésben. A gyermek szabadságának megtartásával ügyesen kell őt irányítani, hogy maga találja meg a számára legmegfelelőbb foglalkozást az életben. Az egyéniség kiteljesedése ugyanis elvezet a testi-lelki boldogsághoz, amely külső és belső harmóniát teremt az emberben, és távol tartja tőle a káros szenvedélyeket. A gyermek megismerő tevékenysége az egyéni tapasztaláson alapuljon. Egyetlen könyvet mégis érdemes forgatnia: DefoeRobinson Crusoe című regényét, amely az emberré válás útját helyesen rajzolja meg. A sors iróniája talán, hogy Rousseau civilizációellenes felfogása ellenére nevelési irányműként épp a civilizátorság regényét ajánlja kötelező olvasmányként. A másik probléma az elmélet és a valóság közti ellentmondás: Rousseau valamennyi gyermekét lelencházba adta.

Az Emil 1762-ben jelent meg nyomtatásban, és már az első héten elítélte a Sorbonne és a francia parlament is. Elfogató parancsot adtak ki Rousseau ellen, aki ennek következtében Angliába menekült.

Pedagógiai regény: oktató, nevelő, példaadó szándékkal írt regény.