Rousseau második értekezése 1755-ben jelent meg, és szerves egységet alkot előző munkájával. Ezt a művét is a dijoni akadémia pályázatára készítette. Az értekezés radikális egalitárius eszmefuttatás.

Rousseau szerint a tulajdon és az ebből fakadó egyenlőtlenség nem alapállapota az embernek. Tagadja ennek a természetjog útján történő megalapozottságát. „A természeti állapotban az emberek nem ismertek sem morális viszonyokat, sem kötelességeket, így hát első pillantásra úgy tetszik, nem lehettek sem jók, sem rosszak, nem voltak bűneik, sem erényeik.”

A természeti állapotban az ember szabad, azaz van szabad akarata, és egyenlő, mert a tulajdon még nem fosztotta meg attól, ami mindenkié, így hát az övé is egyben. Minden az emberre és erkölcsi felfogására káros gondolat a magántulajdonból ered.

„Az első ember, aki egy földdarabot bekerített, s azt mondta: ez az enyém, és talált együgyű embereket, akik ezt el is hitték neki, ez az ember volt a civilizált társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, mennyi háborútól, mennyi nyomorúságtól és borzalomtól kímélte volna meg az emberi nemet, ha valaki, a földjelző póznát kitépve és mezsgyéjét betemetve, odakiáltott volna embertársainak: «Ne hallgassatok erre a szélhámosra; ha elfelejtitek, hogy a gyümölcs mindenkié, a föld pedig senkié, el vagytok veszve!»”

Rousseau a magántulajdont, következésképpen a társadalom és a civilizáció fejlődését a termelés fejlődésével hozza összefüggésbe. Amíg az embernek csupán a maga szükségleteit kellett kielégítenie, boldogan és szabadon élt. De amint az egyéni szükségleténél többet szerzett, és ezt tartósan meg is akarta tartani, tehát egyéni szükségletei felett is rendelkezett valamiféle élelemmel vagy egyéb dologgal, nyomban ráébredt annak hasznosságára és szükségességére. Ez pedig maga után vonta a termelés fokozását, amely végül elvezetett a társadalmi tagolódáshoz, az egyre nagyobb integráció létrejöttéhez, az állam és a modern gazdasági rendszer kialakulásához, ahol az ember embernek farkasa. Az egyenlőtlenség legmagasabb foka a zsarnoki uralom, amelyben ugyan az emberek újra egyenlőek lesznek – hisz az elnyomás egyaránt sújt mindenkit –, de ez a modern egyenlőség semmiben sem hasonlít a régi romlatlan állapot egyenlőségéhez, hiszen minden a bűnnek és nyomornak a világa.

Rousseau írására Voltaire éles hangú kritikával válaszolt. „Íme egy koldus filozófiája, aki azt szeretné, hogy a szegények kirabolják a gazdagokat.” Hiába írt Rousseau baráti hangú levelet kortársának, az válaszra sem méltatta. Kapcsolatuk véglegesen megromlott.

Egalitárius: az egyenlőség elvét elfogadó.