Ebben az írásában a dijoni akadémia kérdésére nemmel válaszolt, azaz nézete szerint a tudományok és a művészetek haladása negatívan hatott az emberre. Az ember magánerkölcsét és közéleti erényét nem javította, hanem rontotta a civilizációs fejlődés.

Szerinte a megoldás az, ha az ember visszatér az ősi, természetes, még romlatlan állapothoz, amely eredendően jó és erkölcsös volt. (A Rousseau-nak tulajdonított „vissza a természethez” kifejezés ugyan ebben a formában nem hangzik el a műben, de értekezéseit ennek szellemében írta.) Az ember természeténél fogva jó, csupán a civilizáció, a társadalom és annak intézményei károsan befolyásolták erkölcsi felfogását. Az értekezés műfajában született írás hatalmas visszhangot keltett. A felvilágosodás optimista, fejlődéselvet valló gondolkodói, filozófusai, a tudományok által a világ megismerését hirdető és a civilizációban a világ fejlődését látók – köztük Voltaire – azonnal szembefordultak Rousseau nézeteivel. De az államhatalom és az egyház is támadta, kritizálta művét.