Az epika vezető szerepét a prózai szövegűregény és novellamutatja. A felvilágosodás korának regényei egy-egy új műfaj mintái voltak. A romantikus szerzők sok mindent átörökítenek a felvilágosodás regénytípusaiból (levélregény, fejlődésregény, utaztatóregény, szentimentális kalandregény), s azokat továbbfejlesztik, átalakítják, modernizálják. A romantikus regényben jelenik meg először a belső monológ, mely a szöveget változatosabbá teszi, lehetőséget teremt több nféle elbeszélői szerep megvalósítására és a cselekmény lélektani hátterének megvilágítására.

belső monológ: a szereplő tudatában felmerülő, ki nem mondott, gondolatok, emlékek, érzések egyes szám első személyű közlése az elbeszélő művekben

regény: nagyepikai műfaj, leggyakrabban prózai de előfordul verses formában is. Eredete az antik irodalomba nyúlik vissza (pl. Héliodórosz, Longosz), a középkori irodalomnak is kedvelt műfaja (lovagregények), az újkori irodalom reprezentatív műfaja. Sokféle műfajváltozata létezik (pl. pásztor-, pikareszk, kaland-, család-, állam-, utaztató-, eszme-, fejlődés-, tudat-, lélekábrázoló, történelmi, utópikus, fantasztikus, levél-, dokumentumregény). Tartalmi és formai kötöttsége nincs, totalitása alapján megkülönböztethető extenzív totalitású (széles tabló jellegű, sok részletet felmutató) és intenzív totalitású (egy esemény vagy szereplő részletes, koncentrált, elemző gyakran lélektani bemutatása) fajtája. Formai jellemzői: a tér- és időhasználat, az elbeszélő nézőpont sajátossága, a szerkezet, a jellemzés módja. Meghatározhatja a stílusa, pl. realista, romantikus, naturalista stb.; a terjedelme, pl. kisregény; témája vagy formája. A XX. század elejének speciális írói megoldásai alapján beszélhetünk kísérleti regényről: Joyce Ulysses, Proust: Az eltűnt idő nyomában.

novella: „újdonság” (ol.) szóból; prózai kisepikai műfaj; terjedelme rövid, szerkezete zárt, hősei hétköznapi emberek, akiknek életében valamilyen jelentős esemény játszódik le, a szerző azonban nem részletezi az események előzményeit (in medias res-kezdés), a szereplőről is csupán a történet szempontjából lényeges dolgokat tudunk meg. Témája lényegében a „váratlan fordulat” gyors és tényszerű előadása, kitérők, részletező leírások nélkül. Rendszerint csattanóval zárul, nyelvezete ennek megfelelően fegyelmezett és lényegre törő. Eredete az antik görög irodalomba nyúlik vissza (pl. Apuleius), igazi felvirágzása a reneszánsz és a modern korban figyelhető meg (Boccaccio, Maupassant, Csehov, Th. Mann, F. Kafka, Borges, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Hajnóczy Péter stb.). Rokon műfajai: adoma, anekdota, karcolat, humoreszk; átmeneti műfajtípusai: filmnovella, tárcanovella; speciális típusa: Örkény István egyperces novellái.