A költő 1845–46-ban, túl első nagy sikerein, folyamatos harcban állt kritikusaival, de radikális politikai eszméi is sokakkal szembeállították. (Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindössze 22 éves volt ekkor.)

Üstökösszerű berobbanása egyáltalán nem jelentett mindenki részéről elismerést, válságba jutásában elsősorban a művészetét, költészetét ért bírálatok játszottak nagyobb szerepet. Fájdalmasan érintette az is, hogy Zöld Marci című drámáját a színházi választmány elutasította. A rövid válságperiódus alatt érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy harcait, küzdelmeit nem önmagáért, egyéni sikereiért kell folytatnia, hanem szövetségeseket keresve a közélet, a napi politika szintjére is ki kell terjeszteni. Művészi, alkotói programját ezért kapcsolja szorosabban össze politikai programjával, ezért rendeli alá a művészetet eszméinek.

A Felhők-ciklus 66 verse – mely külön kis kötetben jelent meg – műfaji, formai és tartalmi szempontból is jelentősen eltér korábbi költészetétől. A rövid, tömör epigrammatikus versek, töredékek költészetének legtisztábban romantikus darabjai. Epigrammatikus versek, pontosabban lírai vagy lirizált epigrammák, a romantika jellegzetes stílus- és műfajkeverésének csodálatos példái. Az előző évek költészetének retorikus, klasszicista jellege, allegorikus képi világa a Felhők verseiben oldódik fel teljesen, s épp az egyik leginkább retorikus, klasszikus műfajban: az epigrammában. A ciklus első darabja az Elvándorol a madár...,záróverse az Átok és áldás című költemény.

A kis költemények témái, motívumai között elsődleges az idő. Az idő örök folyamata, a jelen pillanatszerűsége, megragadhatatlansága, tulajdonképpeni nemléte megváltoztatja a múlthoz, történelemhez és az értékekhez való viszonyt is: a Felhők így az értékválság versei is (Emlékezet, A bánat egy nagy oceán, Szeretném itthagyni...). A versek képi világát a kifejtetlen metaforikus képek uralják, értelmezésükben nagyobb szerep jut a befogadó asszociatív képességeinek, a költő sokkal többet bíz az olvasóra, mint korábbi műveiben. A képek tömörsége, kifejtetlensége, a magyarázatok hiánya szinte kikényszeríti a befogadó aktivitását, együttműködését, a továbbgondolást. A versekrezignált, szomorú hangulata nem póz, nem romantikus szerep, hanem valódi fájdalom, félelem, kétség, bizonytalanság. Az értékválság legszembetűnőbb vonásai a határozott célok, vágyak hiánya, az élet elértéktelenedése, az emberi lét kiszolgáltatottságának állandó jelenléte, a létértelmezés bizonytalansága.

A versek személyessége, énközpontúsága, intimitása az alkotó és a beszélő személy azonosságát, azonosíthatóságát is eredményezi, az őszinteség, a hiteles érzések, hangulatok a fiatal költő (ember) saját hangulatainak, kétségeinek tűnnek. Kétségtelen tény, hogy bizonyos értelemben e versek Petőfi életművének legmodernebb darabjai, de későbbi költészetében nincs folytatásuk.