NépballadákA népballadák eredetét, kialakulásuk körülményeit mind a mai napig nem sikerült egyértelműen tisztázni, valószínűleg francia hatásra terjedtek el a XVI. században. Ősi hagyomány, babona, hiedelem, varázslat, történelem, tragédia keveredik ebben a különös műfajban. A ballada kapcsolható a népdalhoz, hiszen szintén szakaszokból álló ritmikus, verses énekelt szöveg, ugyanakkor párbeszédre épülő mondatai, visszatérő formulái (ismétlések, anaforák) miatt a népmesékkel is rokon. A szinte állandóan jelenlévő drámaiság, a cselekmény szaggatottsága, hiányossága folytán a ballada drámai műfajokhoz is köthető. (A balladákat nemcsak énekelték, hanem el is játszották – egyes feltételezések szerint pantomimjáték formájában –, így a ballada az ősi színjátszás nyomait is őrzi.) A különböző szövegfajták, szövegtípusok keveredése igazolja a balladák műfaji sokféleségét.

A magyar népballadák gyűjtését is a múlt század tudósai, művészei kezdték, s ők voltak az első rendszerezők is. A balladáknak a mesékhez, népdalokhoz hasonlóan számtalan változata ismert, a magyar népballadák mintegy 40–50 alapszöveg változatai.

Az ősi hagyomány mellett a balladák világát is áthatja a történelem. Számos ballada született a török hódoltság, a Rákóczi-szabadságharc és az 1848-as szabadságharc idején, de ismerünk XX. századi keletkezésű balladákat is, melyek szintén változatai korábbi szövegeknek, dallamoknak (pl. A cséplőgépbe esett leány balladája). A magyar népballadák legendás alakjai a XIX. század híres betyárjai (Rózsa Sándor, Patkó Bandi, Vidróczki) is, e balladák az ún. betyárballadák. A balladák hőseinek mindig van nevük (Budai Ilona, Kádár Kata, Molnár Anna, Kerekes Izsák, Dancsuj Dávid), de azt, hogy kik is voltak ők valójában, általában nem tudjuk, névvel való szerepeltetésük azonban azt sejteti, hogy ők nem az átlagembert jelképező mesehősök, hanem egyéniségek.

A népballadákban is gyakran találkozunk vándortémákkal, vándormotívumokkal. Vannak olyan balladatörténetek, melyek egyaránt részei a skót, az olasz, az újgörög vagy a délszláv népek balladakincsének, mint a magyarnak, s minden valószínűség szerint jó néhány balladatéma ez utóbbi népek közvetítésével került a magyar nép költészetébe. A balladák keletkezéséről vallott nézetek egyike szerint a történetek, témák motívumok a keresztes háborúk idején terjedtek el (a trubadúrok közvetítésével), s a lovagi költészet elnépiesedett, folklorizálódott változatai lehetnek.

A balladák talán legfontosabb közös vonása a tragikum. A történetek befejezésében vagy az egész műben gyakran találkozunk a gyilkosság, a bűn, a bosszú, a keserves halál motívumaival. A balladahősök sorsa végzetszerű, a szereplők a bűnhődés, a halál elől nem menekülhetnek, bár a magyar népballadák közt találunk kivételt is (pl. Molnár Anna balladája).

A balladák külön csoportjait alkotják a vígballadák és a románcok. A vígballadák tréfás, vidám történetek (pl. A gyáva legény), a románcok szerelmes történetek. Ez utóbbiak közé tartozik A sárga hasú kígyóvagy Az áspis kígyócímű ballada.

A magyar irodalomban Arany János költészetére hatottak a népballadák (maga is írt népies balladákat – Ágnes asszony,Tengeri-hántás,Vörös Rébék), de Ady Endre és József Attila költészetében is megtaláljuk a balladai elemeket.