A magyar felvilágosodás első nemzedékének „nagy öregje”, Orczy Lőrinc (1718–1789) Bessenyei köréhez tartozott. A testőrírók közül ő kezdett elsőként magyarul verseket írni. Furcsa átmenete a kor értelmiségi emberének: arisztokrata származásúként és a császári hadsereg magas rangú katonájaként is a modern eszmék egyik úttörője volt Magyarországon.

A hétéves háborúban hírnevet szerzett, részt vett Hadik András jeles vállalkozásában, Berlin elfoglalásában. Szalont tartott fenn Pesten, ahol a felvilágosodás ifjú nemzedékének tagjai találkozhattak egymással. Támogatta a magyar színházügyet, írásai megjelentek a Magyar Museum és az Orpheus hasábjain, francia és német szerzőket fordított magyarra. Hatalmas és híres könyvtára volt.

Költészete Költői pályáját a hagyománytisztelet és az újító szándék hatja át. A négyes rímű régies formájú szövegek mellett francia hatásra próbálkozott a párrímes alexandrinnal, illetve annak magyar változatával, a sormetszettel ellátott 12-es sorokkal is.

Verseinek első kötetét Révai Miklós adta ki Költeményes holmi egy nagyságos elmétől címmel. Orczy költeményei hamarosan népszerűek lettek. „A felvilágosodottak szeretik, mert az elnyomott népet dicsérik és emberségre biztatnak, a maradi nemesek értelmesebb része szereti, mert kezdik felismerni, hogy az ő érdeküket védi. És minden jó fülű olvasó szereti fordulatainak jó ízeiért” (Hegedüs Géza).

Orczy Lőrinc