- Irodalom - 10. osztály
- Líra
- Magyar költészet a XIX. század második felében
- 5 téma
alkalmi vers
A legrégibb költői megnyilvánulások közé tartozik. Egy konkrét alkalomra ( közéleti vagy magánéleti esemény) .írt költői mű. pl. a munkadal, sirató, gúnydal és köszöntő.
epilógus
( gör= utószó) Rendszerint drámai és epikai művekhez csatolt, a mű törzsszövegétől különálló befejező rész.
átlényegített dal
Műfaj
almanach
Eredetileg csillagászati naptár, később időszakos megjelenésű szépirodalmi kalendárium. Az ókorban asztrológiai naptárként használták.
passzív ellenállás
(lat): a cselekvés, tevékeny részvétel, együttműködés megtagadásával, a rendelkezések végrehajtásának mellőzésével végzett ellenállás.
Tompa Mihály
Református lelkész, költő. 1845-től Petőfi Sándor pártfogolta. Barátságuk 1848-ban szakadt meg. Művei pl. Népregék és mondák (verseskötet), A gólyához (allegorikus vers).
rezignáció
Valamely tervről, vágyról való lemondás és az ennek köszönhető reményvesztettség.
impresszionizmus
A 19. század utolsó harmadában Franciaországban keletkezett festészeti ( majd ennek hatására zenei és irodalmi) irányzat, amely a fény és az árnyék, a lebegés, a finom árnyalatok érzékeltetésével, a pillanatnyi hangulatot, a művészetbena külső világ felke
radikalizmus
Politikai irányzat, mely célja a polgári demokratizmus megteremtése és megvédése. A 19. század első felében Nyugat-Európában alakult ki.
republikanizmus
A köztársaság akarása.
individualizmus
( lat. ) AZ egyéniség bálványozása, az egyes személy, az egyén érdekeit a társadalom érdekeivel szembeállító, a társadalom érdekeinél magasabbra helyező szemlélet.
Vajda János
Költő. 1853-54 táján Budán újságírói munkából élt. Megismerte lakásadójának lányát, Kratochwill Zsuzsannát (Georginát), a Gina-versek ihletőjét. Vajda és Gina között a valódi kapcsolat rövid ideig tartott, mégis a költő egész életére, műveire kihatott.
perdita-vers
Utcalányok életét bemutató vers. Pl. Reviczky Gyula: Perdita-ciklusa.
radikalizmus
Politikai irányzat, mely célja a polgári demokratizmus megteremtése és megvédése. A 19. század első felében Nyugat-Európában alakult ki.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)