A tragédia címszereplője magányos hős, mint Antigoné vagy Hamlet. Tragikuma azonban némiképp összetettebb, mint elődeié. Hiányzik belőle Antigoné magabiztossága, elszántsága. Bizonytalan, mint Hamlet, de nincsenek szövetségesei, társai. A békételenek éppúgy elvárják tőle a cselekvést, mint Tiborc, s Melinda is inkább megbocsátást, segítséget vár tőle. A hangsúly az elvárásokon van, Bánkkényszerhelyzetbe kerül. Felelős politikus, s nem akar meggondolatlanul cselekedni, késlekedésének, kétségeinek (Melinda és/vagy a haza) oka nem filozofikus probléma. Döntésképtelensége, zavarodottsága hiányos ismereteiből, tájékozatlanságából és az események szándékos, mások által előidézett és véletlen összekuszálódásából fakad. Zavartságának egyik kulcsjelenete a harmadik szakaszban Bánk és Tiborc dialógusa. Bánk Melinda miatti gyötrelmei közepette szinte alig hallja és érti a jobbágy szavait.

Nem akar addig cselekedni, míg meg nem győződik a királyné szerepéről, s közben mindenki egyre sürgetőbben követeli tőle a cselekvést. A negyedik felvonásban nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal megy Gertrudishoz, hogy felelősségre vonja. Maga is megjegyzi, hogy kész volt a távozásra. A Gertrudissal való vitában emelkedik társadalmi szerepének és tragédiabeli szerepének csúcsára. A gúnyos, rideg királynét nem megcsalt férfiként, hanem az országáért felelősséget érző politikusként, „minden magyar nevében” vonja felelősségre, viselkedése valóban királyi. Végzetes véletlen, hogy közéjük toppan Ottó, mert Bánk kiesik szerepéből, dühében már nem képes mérlegelni. Meggyőződik Gertrudis bűnéről, megcsalatásában való segítségéről. Az átkozódó s valóban nem királyi módon viselkedő Gertrudis gúnyolódásaira, sértéseire s végül támadására dühödten válaszol, bosszút áll: nem leszúrja, hanem – féktelen haragjában – összeszurkálja a királynét. Összeomlásának ez is oka, tette után rádöbben, hogy cselekedetére nincs mentség. A királyi kegyelem, a bűn alóli világi (jogi) felmentés semmit sem változtat helyzetén, saját erkölcsi ítélete alól ez nem menti fel.

Bánk alakja nagyon összetett. Indulatos, szenvedélyes ember, Melinda érveit nem veszi figyelembe, durván elutasítja, megalázza feleségét (második felvonás). Gyanakvó, bizalmatlan: nemcsak Melindával, de a főurakkal szemben is. (Inkább vígjátékok jellemző szituációja, amikor kihallgatja és félreérti Ottó és Melinda, illetve Ottó és Gertrudis párbeszédét.) Könnyű feldühíteni, először elzavarja Tiborcot (első szakasz), Bíberachot életveszélyesen megfenyegeti (második szakasz), s a királyné meggyilkolásában is nagy szerepe van hirtelen haragjának. Szenvedő típus, bizonytalanságai önemésztő, moralizáló hajlamaiból is fakadnak. Mindenképpen a jogszerűség fenntartására törekszik, a nyílt lázadást el akarja kerülni. Gertrudissal való összeütközése sajátos hatalmi konfliktus is. Bánk a korabeli magyar törvények értelmében valóban a király helyettese, a királyné e tekintetben alattvalója. Fellépése jogos, tragédiája mégis inkább az ember, mint az államférfi tragédiája.

Barta János: Bánk és Melinda tragédiája, 1976 (In: Klasszikusok nyomában)