A mű fogantatási ideje 1713–14-re tehető. Swift londoni tartózkodása alatt Pope, John Gay és Thomas Parnell társaságában közösen írta meg a Scriblerus Club emlékiratait. Ez a fiktív elbeszélés az egyik alapja a Gulliver utazásainak. De hatott Swiftre a kor divatos hajós- és kalandtörténeteinek sokasága is.

A Gulliver utazásaiösszetett műfajú alkotás. Elsősorban regény: valóságos kalandtörténet, illetve utaztató regény. Tartalma mellett azonban meghatározó a szellemisége is, ami miatt politikai szatírának is nevezhetjük, vagy államregénynek, hiszen Swift aprólékosan jellemzi a Gulliver által meglátogatott „országok” államformáját, politikai rendszerét, és szinte mindig összehasonlítja azt saját hazájával. A szerteágazó történet együttese pedig filozófiai, illetve eszmeregényre emlékeztet, hiszen az élet, a társadalmi és politikai rendszerek bemutatása enciklopédikus összefoglalása Swift kiábrándult filozófiájának.

Stílusa alapján Swift műve a klasszicista próza jeles darabja, de a fiktív történet állandó hitelesítése és a részletes, pontos környezetrajz a realista próza eszköztárát is felvonultatja.

A pesszimista világszemléletmint „mély olvasat” a történet felszíne alá kényszeríti az igazi mondanivalót: milyen esendő és bűnös az ember, mennyire nevetségesnek hat kisszerűsége, ha egy kívülálló veszi szemügyre. Swift szatírája nemcsak a rendszer, a mindig működő társadalmi gépezet, hanem magának az emberi létnek a kritikája is. Görbe tükröt tart a világ elé, hogy annak torzsága mindenki számára megfigyelhető legyen. A szerzőt már a kortársak és az irodalomtörténet is embergyűlölőnek nevezte. Szerb Antal a maró gúny és pesszimista ábrázolás miatt a következőket mondja róla: a Gulliver „a világirodalom legnagyobb szatírája – legnagyobb nemcsak művészi értékénél fogva, hanem hogy úgy mondjuk, átmérőjénél fogva is. Más szatíra egy-egy emberi gyengeséget, divatot vagy visszaélést ostoroz, Gulliver egész emberi voltunk rettentő kicsúfolása. Swift kiemeli magát az emberfajta közösségéből, hogy megmutassa az egész fajta eredendő és javíthatatlan gyengeségét, gonoszságát és ostobaságát. Iróniája elől nincs menekvés, sima és éles mondatai behatolnak a legvastagabb önbizalom páncélja mögé is.”

Swift nem szórakoztatni akar. Célja, hogy minél kegyetlenebb és indulatosabb kritikájával támadja mindazt, ami emberi, következésképpen az embert magát. Különösen három tulajdonságot tart elviselhetetlenül lehangolónak: a nagyképűséget, a fontoskodást és az arányérzék hiányát. A regény szövege előtt álló Gulliver kapitány levele unokabátyjához, Sympsonhoz(aki a regény szerint a kiadóval egyezik meg) című részben az utazásairól hazatért hajós visszavonult életéről olvashatunk. Ebben azt állítja, hogy saját lovainak (nyihahák) társaságában jobban érezte magát, mint a jehuk (emberek) világában, ide értve még a családját is. Már ebből a nyitó fejezetből is kitetszik, hogy a fenti három tulajdonság hogyan mérgezi meg az emberi életet – összehasonlítva a negyedik rész világával –, s milyen kicsinyes körülményeket teremt az emberi élet számára.

Utaztató regény: a kalandregény egyik altípusa, cselekmény középpontjában a főhős úti élményei állnak, az utazások közben szerzett tapasztalatok bemutatása pedig a szerző világszemléletét tükrözi. A regény szerkezete epizodikus, a Cselekmény ábrázolása háttérbe szorítja a jellemábrázolást. Gyakran együtt jelenik meg az államregénnyel, az utópiával vagy a tézisregénnyel. Legkorábbi példái az antik görög irodalomba nyúlnak vissza, pl. Héliodórosz: Sorsüldözött szerelmesek, Apuleius: Az aranyszamár. Virágkorát a XVII-XVIII. században élte, pl. Swift: Gulliver, Voltaire: Candide; a magyar alkotások közül az első Bessenyei György Tariménes utazása című regénye, a XX. században kiemelkedő példái Karinthy Frigyes Gulliver-parafrázisai (Faremido, Capillária), ill. Karinthy Ferenc Epepe és Déry Tibor G. A. úr X-ben című utópikus regénye.

Államregény: a XVII-XVIII. században kedvelt regénytípus, az ideális államberendezkedést leíró mű. Korai előképnek tekinthető Platón Állam és Xenophón Kürosz neveltetése című műve, a reneszánsz korában Morus Utópia, Campanella Napállam vagy Machiavelli A fejedelem című regénye példaértékű.

Kocztur Gizella: Gulliver utazásai, (In: Kocztur Gizella: Az angol regény fejlődéstörténete)