Jókai életműve mennyiségét és műfajait tekintve is óriási. Több mint száz regénye mellett számtalan novellát, elbeszélést (pl. A nagyenyedi két fűzfa; Dekameron),tanulmányt, cikket írt. Szépírói eszközökkel földolgozta a teljes magyar történelmet (A magyar nemzet története), írt drámákat(Dózsa György, Zrínyi),népszínműveket, illetve több regényét átdolgozta színpadra is. Nevét nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is ismerték. Baráti levelezést folytatott Victor Hugóval, Zola is elismeréssel írt művészetéről. Művei hozzájárultak a magyar irodalom nemzetközi elismertségéhez.

Egész életén át törekedett arra, hogy regényeivel egyfajta ismeretterjesztő feladatot is teljesítsen: számos művében olvasható olyan betétszöveg, mely korának tudományos felfedezéseiről, eredményeiről tudósít. Rajongó lelkesedéssel és csodálatos fantáziájával egészíti ki e szakszövegeket (pl. a szén kialakulásának története a Fekete gyémántokban vagy a Senki szigetének botanikai leírása Az arany emberben). Rajongása, érdeklődése olykor annyira elragadja egy-egy érdekesség bemutatásánál, hogy szinte megfeledkezik magáról a történetről. Jelentéktelennek tűnő részleteket is aprólékos részletességgel ábrázol.

Történelmi munkáiban gyakran használ fel forrásokat. Regényeinek kedvelt helyszíne Erdély. Az erdélyi helyszínek ábrázolásakor a saját ismeretei, tapasztalatai alapján írtakat sokszor Orbán Balázs ASzékelyföld leírása című művének szövegeivel egészíti ki, olykor az eredeti szöveg módosítása nélkül, de gyakrabban stilizálja, irodalmivá teszi a szakszöveget.

A hiteles források mellett sokszor előnyben részesíti a kevésbé hiteles (pl. népi, szépirodalmi) forrásokat, a már fentebb említett anekdotikus történeteket, adomákat, legendákat. Erdély aranykora című művében Bethlen Miklós önéletírását is fölhasználja ugyan, de a szemtanú Bethlennel szemben a vadászbaleset helyett az orvgyilkosság teóriáját érvényesíti. Az erdélyi helyszíneken játszódó történetekben nagy szerepet kapnak a székely és román népi hiedelmek, babonák is.

Jókai a magyar nemzeti múlt mitológiájának megteremtésén munkálkodott. Bevallott célja volt, hogy művei által tanítson, neveljen, példaképeket állítson közönsége elé, hitet, önbizalmat adjon olvasóinak. Ez a magyarázata, hogy történelmi regényeiben gyakran idealizálja, heroizálja a valós történelmi személyeket és fiktív alakjait, példakép-hősökké formálja őket.

A mitologizáció másik eleme a magyar ősvilág megteremtése. Bálványosvár című regényében (1883) kísérletet tesz a régi, ősi magyar vallás rekonstrukciójára is (a tuhudun magyarok természetvallása) az Árpád-ház ellentmondásos és hiteles forrásokban szűkölködő korszakának ábrázolása mellett. E regényében másik kedvenc forrását, Ipolyi Arnold Magyar mitológiáját (1854) is felhasználta.

Jókait már kortársai is bírálták azért, hogy a magyar történelmi múlt heroizálásával, mitologizálásával meghamisítja történelmünket, elhallgatja a problémákat, nem jeleníti meg a valóságot. Ezek a vádak csak részben igazak. Az író koncepciója hasonló volt Zrínyiéhez: nem a hiteles történelem érdekelte, számára érdekesebb és fontosabb volt egy-egy történelmi legenda, monda megörökítése, illetve, hogy olyannak lássa az eseményeket, személyeket, amilyenek lehettek volna.

Regényeinek motívumvilága megfelel a romantika hagyományainak (pl. kaland, meseszerűség). Legtöbb művében jelentős szerepe van a cselekményben egy vagy több szerelmi szálnak, szívesen szerepeltet szélsőséges típusokat, szereplőpárokat (hős és ellenhős; magasztos és démonikus nőalakok; egy-egy különös magatartásforma szélsőséges megtestesítői, „érdekes emberek”; idealizált népi figurák stb.).

Németh G. Béla: Életképforma és regény (A Jókai-olvasás állomásai), Magvető Könyvkiadó, Bp., 1981 (In:Németh G. Béla: Küllő és kerék)