Gulliver második utazása az óriások földjére vezet. Két hónappal a Lilliputból való megérkezés után, 1702. június 20-án Gulliver újra hajóra száll. A sors szeszélye folytán Csavargó nevű hajójukkal egy olyan szárazföldön kísérelnek meg friss ivóvizet szerezni, amelynek lakói hegymagasságú lények. A főhőst menekülő társai a parton hagyják, így kerül Gulliver az óriások földjére. Itt ő válik parányivá, kisszerűvé és nevetségessé. Egy béres találja meg a gabonatáblában, és hazaviszi gazdájához, aki jó szándékú parasztember. Ételt, italt adnak neki, még kis babaházat és ruhákat is készítenek számára. Az óriások közé csöppent Gulliver most maga is tapasztalja, milyen furcsa a világ, ha mások a méretarányok, előző útjának tapasztalatait most kénytelen átértékelni: „Valóban úgy van tehát, ahogy a filozófusok tanítják: semmi sem nagy vagy semmi sem kicsi önmagában, hanem csak viszonyítva.”

Swift relativitáseszméje az első és második könyv összehasonlításában nyer értelmet. Brobdingnagban minden fordítva van. Gullivernek meg kell küzdenie a hatalmas patkányokkal, darazsakkal, és ijesztő méretű minden háziállat. Sőt még a gazda csecsemője is jelentős károkat tudna okozni a főhősben, ha ki nem mentik a kezéből. De nemcsak a tárgyak és az állatok, hanem maga az ember is óriási ebben a világban. A jó megfigyelő Gulliver, aki szemtanúja lesz a kisgyermek megszoptatásának, borzalommal számol be a hatalmas keblek látványáról, s ez alkalmat ad egy rövid eszmefuttatásra az emberi szem által felfogott szépségről és az angol nők bőrének állapotáról.

Az aprócska Gullivert először a hetivásáron mutogatják, mint valami torzszülöttet, gazdája meggazdagodik a bemutatókon, míg Gulliver a szörnyű megerőltetések hatására teljesen elgyengül. Majd a királyi udvarba kerül, ahol a királyné hamarosan megkedveli őt, és így Gulliver sokat utazgat társaságában az országban. A kalandok végeláthatatlan sorát elsősorban méreteinek köszönheti, legnagyobb ellensége a királyné törpéje, majdnem halálra sújtja a jégeső, a kertész kutyája egy alkalommal a szájába kapja, de még az úton elterülő tehéntrágya átugrása is gondot okoz neki. A király udvarhölgyei még a hálószobáikba is magukkal cipelik Gullivert, ahol aztán meztelenre vetkőztetik és a kebleiken tornáztatják a főhőst, aki újfent csak a relativitás szemszögéből ezeket az egyébként szép és fiatal teremtéseket ráncos bőrű, „hepehupás, riasztó anyajegyekkel és levesestányér nagyságú bibircsekkel tarkított”, hatalmas teremtéseknek látja.

De gyakori vendég Gulliver a király ebédjein is, melyek sokkal kellemesebb elfoglaltságok az előbbieknél. Különösen azért, mert Gullivernek alkalma nyílt beszélgetni, filozofálgatni az óriások királyával. Előadásaiban, amelyek szeretett hazájáról szólnak, mindig a legtökéletesebb világként írja le hazájának viszonyait. A lilliputi szerénységnek nyoma sincs, éppen ellenkezőleg: Gulliver dicsekvő és önérzetes. Különösen az angol történelem és társadalom leírásában veti el a sulykot. A bölcs és okos uralkodó minduntalan jót kacag Gulliver beszámolóin, melyekben döntő csatákról, vallásháborúkról, az igazságszolgáltatás rendszeréről, a kereskedelem és a művészetek virágzásáról szól. Gulliver számára a király megjegyzései cinikusak és gúnyosak. Valójában azonban lelepleződik a hamis értékek világa,Brobdingnag olyan görbe tükör, amelyben pontosan látszik az angol társadalom összes hibája. Az önérzetében és nemzeti elfogultságában sértett elbeszélő a király lesújtó véleményét országának elmaradott állapotával magyarázza: „Őfelsége valóban sajnálatosan szűk korlátok közé szorította a kormányzás tudományát: így például a józan észre és tiszta értelemre, igazságosságra és megértésre [...] és még egy csomó ilyen útszéli banalitásra, amilyet említeni sem érdemes.” De ez sem szépít semmit, a visszájára fordult dicsekvés a legkegyetlenebb tőrdöféssel ér fel. Jellemző, hogy amikor Gulliver a technikai ismereteinek fitogtatása során a puskapor és a lőfegyverek használatáról beszél és felajánlja, hogy az uralkodó hatalmának megszilárdítása érdekében megtanítaná az óriásokat a fegyverek készítésére, durva visszautasításban lesz része.

Amilyen kalandos és véletlenszerű volt Gulliver érkezése, olyan a távozása is az óriások földjéről. Egy hatalmas sas ragadja meg dobozostul, majd az óceánba ejti. Egy angol hajó találja meg és szállítja haza. 1706. június 3-án ér partot Angliában. Odahaza úgy érzi, mintha Lilliputban lenne, s hiába tett fogadalmat felesége, hogy soha többé nem engedi még az óceán közelébe sem, a balsors „úgy rendelte, hogy minden esküje hiábavaló legyen”.