Mann, Thomas
(1875-1955): a 20. sz. egyik legnagyobb realista német írója, Nobel-díjas. Nagy polgári hagyományú lübecki patríciuscsalád leszármazottja volt. Útja egyenes és töretlen volt. Huszonöt éves korában A Buddenbrook család című nagyregényével világhíres író. Korai novelláival kivívja a nagy íróművésznek járó köztiszteletet. Az első világháború kezdetén még nem ismeri fel az imperializmus lényegét, és hisz a német törekvések történelmi igazságában. De az értelmetlen vérözön az ő számára is meghozza a kiábrándulást. És A Varázshegyben a polgárság beteg voltát ábrázolja, szinte enciklopédikusan foglalva össze a polgári gondolkodáslehetőségek kilátástalanságát. Az eddig forma szerint politikán kívül élő író a fasizmus erősödésével felismeri a művész közéleti elkötelezettségét, harcosan áll szembe a fasizmussal, és Hitler uralomra kerülése után emigrációba megy. Amerikában az antifasizmus nagy hatású szószólója, nemcsak írásban, hanem személyesen, a rádión keresztül képviseli az embertelenné vált németséggel szemben az emberséges németséget, a nagy humanista hagyományok németségét. A két világháború közt írja legnagyobb szabású művét, a négyrészes bibliai regényt, a József és testvéreit. Már 1929-ben Nobel-díjat kapott. A fasiszta Németország viszont megfosztja állampolgárságától és díszdoktori címétől. A háborútól kezdve gyötri a németek világtörténelmi felelősségének kérdése. Erről szól a háború után megjelent regénye, a Doktor Faustus. Az ötvenes években hazajön Európába, de Svájcban telepszik le, mert — úgy véli — akár az egyik, akár a másik Németországban élne, az jelképesen állásfoglalás lenne a másikkal szemben, márpedig magát régóta — és igen indokoltan — az egész német nép kifejezőjének tartja. Utolsó esztendeiben írja meg az Egy szélhámos vallomásait, amelynek témája már régóta foglalkoztatta képzeletét. A regényt két kötetre tervezte, de csak az első készült el. Így is kerek egész. Nyolcvanéves korában halt meg Zürichben. A világ minden részében úgy búcsúztatták, mint a kor legnagyobb íróját.
