Az irodalomtörténet az újkor eposzának nevezi a Robinson Crusoe-t. Ha elfogadjuk ezt a megállapítást, akkor Robinson eposzi hős. Nem rendelkezik ugyan különleges képességekkel, de tapasztalt ember (27 évesen kerül a szigetre), aki a józan eszére hallgat, amikor valamilyen problémát meg kell oldania. Kalandvágyában és racionalizmusában Odüsszeusz rokona.

Robinson alakján keresztül jól megfigyelhető a hőseszményátalakulása. Defoe hősei kivétel nélkül a társadalom középrétegéből jönnek, de nem arisztokraták, hanem jómódú polgárok akarnak lenni. Világszemléletük, vallásos meggyőződésük is megfelel a kor elvárásainak. (Robinson annak a disszenter puritán vallásosságnak a képviselője, amely a korszak polgári középrétegének meggyőződése volt.)

Defoe mítoszt teremt a kapitalizmus számára, hőse a kapitalista életideált testesíti meg. A mítosz lényege, hogy az embert a civilizációs fejlődés különböző fokozatain mutatja be: Robinson „végigjárja” az emberiség történetét. A civilizáció fejlődését kell megismételnie, persze vannak eszközei és eszméje, amelyek segítségével győzelmet arathat a természet és saját emberi gyengeségei felett. Heroizmusa abban áll, hogy képes felülemelkedni sorsán, példája egyszerre kap jelentőséget a prakticitás és a nembeliség szintjén: „Miközben olvasod, emberré válsz”.

A birtoklási ösztön, a kalmárszellem azonban távol áll minden korábbi erkölcsi emelkedettségtől. Defoe ott kereste a kor héroszát és mítoszát, ahol van: a kor illúziótlan valóságában. Robinson mégis szimpatikus hős. Egyénisége, ügyessége, munkabírása és gyengeségei (félelmei, elkeseredései, ügyetlen próbálkozásai) együtt teszik a polgári individualizmus példájává: munka, szívósság, leleményesség, bátorság és bizakodás jellemzik.

A személyiség értékét a képességek, a teljesítmény és a küzdőszellem határozzák meg:

• minden használható holmit összegyűjt a hajóról

• minden lehetséges veszély elhárítására alkalmas erődöt épít

• 10 hónapra van szüksége, hogy alaposan megismerje a szigetet

• a 3. évben kezd földet művelni

• a 11. évben állít csapdát, hogy állatokat foghasson be (kecskéket tenyészt)

• napjait munkarend határozza meg; délelőtt vadászat, élelemszerzés (3 óra), ebéd; délután mezőgazdasági munka (4 óra)

A régi feudális értékrenddel szemben a kapitalizmus hasznossági elve kerül előtérbe. Robinson „derék angol”, a szigetet saját gyarmatává, Pénteket rabszolgájává teszi. Igazi polgár, civilizátor, aki mindent megteremt, amire szüksége van: homo economicus.

Robinson lelkes „könyvelő”. Állandóan mérleget készít, készleteit leltározza, és lényegében minden dologgal kapcsolatban kettős könyvelést vezet (tartozik – követel). Veszteségei új tettekre sarkallják, új módszerre tanítják (pl. gabonavetés), sikerei teszik számára elviselhetővé a magányt. Amikor megérkezik a szigetre, így meditál:

„Nincs egyetlen lélek se, akihez szólhatnék, aki előtt kiönthetném a lelkem.”

„De isten csodálatos módon elég közel küldte a hajót a parthoz, hogy oly sok dolgot kihozhattam, melynek vagy fedezik a szükségleteimet, vagy képessé tesznek arra, hogy magam fedezzem ezeket, ameddig csak élek.”

A bűntudat és önmagasztalás kettőssége jellemzi a főhőst. Robinson vallásos fogadalmait életének jó és rossz fordulatai határozzák meg. A naplórészletek és a visszaemlékezés is sűrűn tudósít elmélkedésekről, mégsem ismerhetjük meg Robinson igazi mély, belső világát. A lélektani ábrázolás még szükségtelen Defoe számára. Amit hőséről meg akar mutatni, azt nem a meditációkkal, hanem a cselekedetek által mutatja meg. Az egyetlen megkerülhetetlen probléma a magány problémája. Robinson talán ettől szenved a leginkább, elkeseredései és gyengeségei is a társtalanság miatt erősödnek fel. Péntek megjelenése oldja fel kínzó gyötrelmei alól. A hibák és erények együttes ábrázolásával Defoe mégis az árnyalt realista alakábrázolás előfutára.

Homo economicus: gazdálkodó ember.