Az estvéhez hasonló felépítésű a Konstancinápoly című vers is. A pictura rész, a város bemutatása földrajzi helymeghatározással indul, majd, mintha egy városnéző sétán vennénk részt, a szemlélődő költő – múzsája segítségével – végigkalauzol minket, ámulatba ejt a pompás látnivalók sokaságával. A látvány szerkesztésében kívülről befelé, a nagyobb egységek felől az egyre kisebb, szűkülő terek leírása felé halad. Az apró jelenetekből összeálló kép játékossága, a különös látvány keltette izgalom a szultán háremébe belépve tovább fokozódik. A rokokó bájos, miniatűr képei, a metaforák gazdag sora alig leplezi a kép finom erotikáját:

„És ha érkezése hallik Szelimnek,

Sok száz előkontyú turbékol egy hímnek.

Mikor excerpálni akar únalmába,

Bémegyen a dáma-bibliothékába,

Hol sok ázsiai pergamen membrána

Író pennájának megnyílni kívánna.”

A könnyedséget hamar felváltja az elmélkedő, filozofikus jelleg. A sententia szerkezetét az időbeliség határozza meg. A jelen–múlt–jelen–jövő időstruktúra a vers gondolati rendszerét követi. A muzulmán hit külsőségeinek bemutatása a „denevér babona”, a „bagoly vakbuzgóság”illusztrációja lesz. A felvilágosodás eszméinek híve költői kérdéssel vezeti be egyházellenes gondolatait. Voltaire szellemében, az észelvűség alapján bírálata a „vak homály” és a „nappali fény” ellentétére épülve jut el a „természet örök törvényének”himnikus megfogalmazásáig. Az eszményi társadalom képe, az értelem, a szeretet, a testvériség eszméinek harmóniája reménnyel tölti el a költőt, s egy boldogabb jövő képét festi elénk. (Hasonló gondolatokkal zárul a Magyar! hajnal hasad című költemény is, mely a sötétség és a fény, a jelen és a jövő ellentétére épülve a felvilágosodás, a polgári társadalom eszményének költői megfogalmazása.)