Csokonai Vitéz Mihály: Az estve

Eredetileg iskolai dolgozatnak készült Az estve című költemény. Indító képe, a tájleírás a klasszicista pictura hagyományait idézi. A természet bemutatása az idilli alkony leírásával kezdődik: megszemélyesítés, igei metafora, élénk költői jelzők teszik láttató erejűvé a képet. Noha a harmóniát csak kissé zavarják meg a szelíd vadállatok, az alliteráló sor mássalhangzói már előkészítik a következő sorok feszültségét. A tájat szemlélő költői én lelki vigaszt keres: a természet menekülés, megnyugvás számára.

Csokonai Rousseau-t követve a magántulajdon megjelenését okolja a társadalom bűneiért. A természetes ősállapotot felidéző egyértelmű bírálatot mond kora felett. A birtokos névmások főnévi használatával fokozva a személyes indulatok nagyságát:

„Az enyém, a tied mennyi lármát szüle,

Miolta a mienk nevezet elüle.”

Az idilli ősállapot bemutatása a jelen kor negatív leírásával történik: a tagadó mondatok a kor társadalmi viszonyait bírálják. A természetes erkölcs, az egyenlőség eszményének hirdetése indulatos, határozott politikai állásfoglalás. A versben megszólaló költői én a világ objektív leírását igyekszik adni, de személyes indulatain nem tud úrrá lenni. A világ okozta csalódás után csak a természet hozhat feloldódást – a megszólítások, indulatszók erőteljes érzelmeket fejeznek ki. Fájdalmas keserűség, az embertől, civilizációtól még meg nem rontott természet féltése szól a sorokból. Az egyenlőség jelszava ott bujkál a sorok között. A vers zárlata ódai magasságokba emeli a költeményt: a szubjektív, mégis általános érvényű gondolatokban a társadalom hibáin felülemelkedni tudó ember büszke öntudata fejeződik ki.

Versformája páros rímű felező 12-es. Az estve szerkezetét az egyén, természet, társadalom témáinak kapcsolata határozza meg. A következő ábra segítségével megfejthető Csokonai versszerkesztési technikája: