Már korai költészetében megjelenik két klasszikus műfaj: az elégia és az episztola. Sokak szerint lelki alkatához, tehetségéhez az elégia műfaja állt legközelebb, s kétségtelen, hogy ezek legkedveltebb versei. Jó néhány ódájára és dal-versére is jellemző az elégikus hangvétel.

OSZTÁLYRÉSZEM

Osztályrészem című költeménye korai versei közé tartozik (1808 előtti), a költő első pályaszakaszának végén keletkezett, az 1816-os kötet első könyvében szerepel. A vers műfajisága vitatható: ódai elemeket tartalmaz, de ars poeticaként is értelmezhető. A sztoikus belenyugvás, a megtalált nyugalom verse. Eredeti címét – A Camoena (e. kaména) – később változtatta Osztályrészemre a költő, ezáltal is erősítve a vers összegző, korszakot lezáró tartalmát. A költemény képisége és formája (szapphói strófa) erőteljes klasszicista vonásokat hordoz.

A vers két nagyobb szerkezeti egységre tagolódik: 1–4. szakasz és 5–7. szakasz. A versindítás a révbe érő hajó toposza. A vers harmadik sorában szereplő evokatív Charybdisz-motívum egy sajátos epikus párhuzam: a beszélő, a lírai én sorsa az eposzi hős, Odüsszeusz sorsával azonosítódik. A veszélyek, nehézségek múlt időbe helyezése („A szelek mérgét nemesen kiálltam.”), a kikötés motívumának ismétlése adja meg az első egység alaptónusát: nyugalom, béke, megelégedés, jólét.

Az antik ellentét-párhuzamok – Tarentum, Larissza, „tíburi forrás” (3. vsz.) „kies szőlő”, saját, gazdagon termő birtok, szabadság (4. vsz.) – nem valódi szembeállítások. A végkövetkeztetés („...Kegyes Istenimtől / Kérjek-e többet?”– 4. vsz.) noha kérdésként hangzik el, egyértelmű.

A költemény második kompozíciós egysége érzelmileg telítettebb, mint az első. A végzet lehetséges beteljesedése („Vessen a Végzet...”), a jövő képzeletbeli, fiktív és végletes képei („Grönland örökös hava, forró szerecsen homok”) sem rettenti el a beszélőt, hisz megtalálta azt, aki mindennel szemben védelmet, erőt és hitet ad – múzsáját, Camoenát. A 6–7. versszak inverz kép- és motívumismétlései Camoena óvó-védő, biztonságot jelentő szerepét hangsúlyozzák.

Camoena nem hagyományos múzsa-ideál, nem helyettesít élő személyt. Berzsenyit nem a megtalált földi szerelem boldogsága ringatja nyugalomba, hanem a megtalálni vélt személyes életharmónia (nemesi megelégedettség). Camoena tehát nem a szerelem, nem is a költészet, hanem az életharmónia múzsája. Egyetlen zavaró földi motívum szerepel e sorokban („Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem:...” – 5. vsz.), mely erősíti ezt az értelmezést.

Az Osztályrészem című elégia olyan létösszegző mű, mely igen ritka a magyar irodalomban, s még Berzsenyi életművében is. Különlegességét az adja, hogy nem a pozitív-negatív életszakasz határán születik, nem egy traumatikus élethelyzet, nem az élet „lejtős szakaszához” való érkezés készteti az alkotót számvetésre. A vers a jövőre nézve telve van bizakodással, reménnyel (vö. Arany János: Lejtőn, Visszatekintés; Babits Mihály: Ősz és tavasz között; József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat... című verseivel). A világ- és a magyar irodalomban is inkább a szerelmi költészetben, szerelmes versekben – bár ott is ritkán – találjuk meg ezt a békét és nyugalmat.

Toposz: ősi jelkép, állandósult, közkinccsé vált költői kép, amelyet különböző korok költői egyaránt használnak, így teremtve meg a jeles szellemek közti kapcsolatot.

Létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus.