A címben a látó a látnok szó jelentésében áll. Az első sorból kiderül, hogy a költő magát tekinti látnoknak, prófétának. Ez a jórészt antik hagyományokra épülő költői póz már felidézi a reformkorra (Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor költészetére) jellemző költői szerepvállalást, a költő-váteszszerepét (Vörösmarty: Az emberek,Petőfi: A XIX. század költői stb.). A cím arra is utal, hogy a vers látomásos költemény. E tekintetben Vörösmarty nagy látomásos verseivel (pl. Gondolatok a könyvtárban, Előszó) rokon.

A mű látomásba foglalt kinyilatkoztatás. Kifejező erejét a szöveg formája, képisége és stílusa adja. A ritmus- és tempóváltásokhoz jól illeszkedő versforma, az ütemhangsúlyos, négyütemű tizenkettes sorok szinte elrejtik, s a gondolatritmus szolgálatára rendelik a nyelvi (vers)ritmust.

Maga a költemény átszellemülten retorikus felszólalás. A beszélő körmondataiban az erősítés és a nagyítás különféle eszközeivel (fokozás, halmozás, gondolati ismétlés) él. Ez és a meghatározó kapcsolatos mellérendelő összetett mondatok tempója, lendülete adja a megszólalás pátoszát. A fokozás, halmozás és tartalmi-gondolati ismétlés általában szintagmatikus vagy tagmondatnyi egységekben együtt jelennek meg:

„Dőlnek a babona fertelmes oltári,

Melyek a setétség fene bálványának

Annyi századoktól vérrel áradának.”

A nagyítás a látomásos képek monumentalitásában, kozmikus távlataiban jelentkezik:

„A föld kereksége megrendül e szóra,

S látja, hogy érkezik a régen várt óra.

A letapodtatott emberi nemzetnek

Csontjaiból épült trónusok reszketnek.”

A mű első megszólítottja a szövegnek keretet adó ismétlődő sorpárban egy „gyászos elme”. Az „elme” metonímia itt nyilvánvalóan önmegszólítás: jelöltje a versbeli költői én, a „látó”. Ez az önmegszólítás teremti meg a versbeli beszédhelyzetet. A harmadik sorban a beszélő egy újabb fiktív, második megszólítotthoz („hazafi s ember”) fordul. A felhívás – az, ahogyan megjelöli, hogy kihez szól – fedi fel a beszélő nézőpontját: ő maga is egy a hazafiak közül.

„...valaki a magyar változó ég alatt

Még a szabadságnak híve s ember maradt.”

Névtelensége és a valaki határozatlan névmás használata révén mindkét megszólított belesimul a nemzet közösségébe; a szóló a nemzet nevében szól a megszólítotthoz.

A látnok szövegében a felvilágosodás gondolatai a látomás képi síkjában jelennek meg. Ezek a képek gyakran használt, a romantikus költészet képi világa felé mutató motívumokból építkeznek. Kifejtett köznyelvi metaforák alakjában megjelenik bennük a fény-sötétségszembeállításának motívuma:

„Ím, reménytek nem várt víg napja felderült;

Ím, az igazságnak terjednek súgári;”

de felbukkannak a romantikus költészet más toposzai (vér, lánc stb) is.

A politikai eszmék a látomáson belül költői utópia formájában fogalmazódnak meg:

„Álljon fel az erkölcs imádandó széki!

Nemzetek, országok, hódoljatok néki!

Uralkodjék köztünk ész, érdem, igazság,

Törvény s egyenlőség, s te, áldott szabadság!”

A látomásban a francia nemzet mint a népek messiása szabadítja meg a többi népet, ezáltal valósítja meg az egész világon a vágyott társadalmi ideált. A nemzeti messianizmus gondolata benne élt a kor nacionalista eszméiben. A lengyel felkelők – és a velük rokonszenvezők (pl. Vörösmarty: Az élő szobor) – Lengyelországot mint Európa gyötrődő messiását jelenítették meg; a pánszlávizmus képviselői Oroszországot ábrázolták a szláv népek messiásaként.

A vers gondolati tetőpontja az ismétlődő sorpár előtti egység:

„A föld kereksége megrendül e szóra,

S látja, hogy érkezik a régen várt óra...”

A költemény egészéhez képest terjedelmes szakaszban (10 sorban; a versszöveg a keretet nem számítva összesen 32 sor) jut el a beszélő gondolatmenetének végére, mondja ki végkövetkeztetését egy újabb, még az eddigieket is meghaladó horizontú és intenzitásúkozmikus látomásban. Ez a látomás a zsarnokok feletti rég várt végítélet, a zsarnoksággal való leszámolás víziója, az új, boldog kor kezdete is egyben. Erre a látomásra felel a záró sorpár:

„Vídulj gyászos elme! megújul a világ,

S előbb, mint e század végső pontjára hág.”

Ez az elrendezés a nyitó sorokban megnyilvánuló optimizmus erősítésén túl személyes és személyre szóló hitvallássá formálja a zsarnokság gyűlöletét. A kép és a személyes állásfoglalás együtt mitikus magasságba emeli, mítosszá formálja a szabadság eszméjét. Az eszme: a megváltó szabadság mítosza és a hozzá fűződő társadalmi utópia tovább élt a reformkorban, ez hatotta át Petőfi gondolatvilágát és költészetét is.

Vátesz: jós, látnok; költői szerep, póz; a XIX-XX. század költői gyakran helyezkednek a látnok szerepébe (pl. Petőfi, Vörösmarty, Ady váteszes versei).