A költemény 1877. július 6-án született. A Budapesti Szemlében jelent meg 1878-ban. A cím (epilogus) latin szó, befejezést, végszót jelent. A vers a létösszegző költemények sorába tartozik, eszközként az idő- és értékszembesítő versek jellemző struktúráját ismerhetjük fel. Hangnemeironikus.

A 15 versszak három egyenlő egységre osztható. Az első 5 versszak múltat idéző képei derűs iróniával rajzolják meg az egyéni és költői életút első szakaszát.

„Az életet már megjártam.

Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon’...

Legfölebb ha omnibuszon.”

A második versindítás újabb öt szakasza a múlt által meghatározott jelen panaszaival telt:

„Nem azt adott, amit vártam:”

„S több a hír-név, mint az érdem:”

„S pályám bére

Égető, mint Nessus vére.”

A harmadik versindítás számvetése az utolsó öt versszak múltban megálmodott, de a jelenben meg nem valósult vágyakból építkezik. Az élet lezárulásának képe azonban végleg elkomorítja a hangulatot.

„Mit szivembe vágyva zártam,

Azt nem hozta,”

„Most, ha adná is már, késő:

Egy nyugalom vár, a végső:”

A szimmetrikusan építkező szerkezettől csak a záró sor tér el, a halálmotívum lezárását ez erősíti. A vers szinte egyetlen meghatározó képe, a „rab madár” a pályakezdő (A rab gólya)költői attitűdöt meghatározó képpel teremt folytonosságot az életműben.

A versforma dalt idéz, a rövid soros páros rímű felező nyolcasok (a 3. sorok ellenére) az átlényegített daltípusára emlékeztetnek. A könnyed forma és az elnehezült gondolati tartalom ellentmondása a hagyományos műfajhatárok szétfeszítésére kényszerítik a költőt. Az ötvenes évek egyik jellegzetes verstípusa tehát a kései költészetben is elkíséri Aranyt. A költő 61 évesen írta ezt a verset, amely éppen 61 sorból áll.

létösszegző vers: a lírai én személyes életét mérlegelő és egyben az emberi lét általános kérdéseit is kutató verstípus

értékszembesítő vers: értéktelített és értékhiányos állapotokat ütköztető verstípus; gyakran társul időszembesítéssel is