Az ötvenes évek végén Arany költészetfelfogása a modern, nyugati irodalom iránya felé mutat. Képalkotásában és költői magatartásában is újszerű jegyek tünedeznek fel. Ennek egyik példája az „átlényegített dal”. A költészet tárgya már nem a megélt cselekmény, tett helyessége vagy helytelensége feletti meditáció, nem a klasszikus létösszegző versek értékszembesítése vagy az idő problematikája, hanem az ember belső világának feltárása. A költőt egyre inkább a pszichés állapotok, a létkérdéseken filozofáló lélek belső rezdüléseinek leképezései foglalkoztatják.

A könnyed, egyszerű versforma és a filozofikus jellegű gondolatsor ellentétes hatása kelti életre az átlényegített dalokat. A forma és tartalom ellentéte kölcsönöz disszonanciát az ilyen típusú verseknek. A súlyosabb gondolatok dal formában jelennek meg, s a romantikus költészetre jellemző műfajhatárok végleg elmosódnak.

A kiúttalanság sokszor megfogalmazott érzése teljesen új formában jelenik meg, látszólag leegyszerűsítve, valójában ugyanolyan bonyolultan, mint a többi átmeneti műfajú költeményben. Az átlényegített dalok csoportjába tartoznakA lejtőn, a Balzsamcseppvagy a Kies őszcímű költemények. Az elsőben a kilátástalanság lehetőséget sem ad a feloldásra, míg a másik két vers panteisztikus feloldással, a természetbe való beleolvadással zárul: „A természetben nincs halál.”

A lejtőn című versben a pesszimista életérzés odáig jut, hogy egyetlen célként a sztoikus filozófia gondolatát kölcsönözve az élet elviselését jelöli meg. A felfelé és a lefelé mozgás képe idő- és értékszembesítőtartalommal is telítődik. A múlt közvetett módon reményt és szépséget fejez ki, a jelen keserű élethangulata a temetett reményt érzékelteti. A múlt és jelen szembesítésekor az elmulasztott boldogságot megszépítő emlékezet s az elviselhetetlenül kínzó be nem futott életpálya képe keresztezi:

„Mint ki éjjel vízbe gázol

S minden lépést óva tesz.”

A záró kép pszichológiai tartalomtól sem mentes, a bizonytalanság álom-látomásainak egyik alaptípusát ragadja meg a költő.

A kettősségnek egy másik oldalról való megközelítése a szépség és a halál, a tavasz és ősz szimbolikájában a Kies ősz című költemény. Az örök természet képe az évenkénti körforgás, a megújulás, a halál, az örökké élő lényeg – ezt szólaltatja meg Arany elégikus hangon. A vers formája dal, a könnyedséget sugalló rímjáték mögött komorlón ott a keserűség.

Hasonló szemléletű AranyBalzsamcsepp című költeménye. A játékos verselés ellentétben áll a vers igazi, mély lényegével.

Mindkét költemény a természetbe olvadás, az elmúlás, illetve a vigasztaló megújulás természeti képével a panteista életérzés példája.