Az Őszikék ciklus darabjai a 1877–78-as évekből valók. Arany a Gyulai Páltól ajándékba kapott „kapcsos könyvbe” jegyezte be darabjait. 54 új, 1 régi verse közül nyomtatásban életében csak 15 látott napvilágot, a többit Arany László jelentette meg apja halála után.

A ciklus címe az őszi kikericshez (illattalan virág) hasonlítja a kései dalokat (Arany álszerénysége itt is tetten érhető). A pályazáró szakasz több verse azonos színvonalú az előző korszak darabjaival. Az ihlető élmény azonban más, az „elhallgatás” okaként külső és belső tényeket sorol az irodalomtörténet: hivatali elfoglaltság, illetve a kiegyezés utáni szellemi élet elsekélyesedése.

A nyomasztó körülmények alóli felszabadulás tényeit érdemes itt is keresni: új illúzió támad, csak magának írhat a költő, a megváltozott költői magatartás új költői öntudatot eredményez. A rejtőzködő személyiség intimebb, vallomás jellegű megnyilatkozásai színezik át a költeményeket. A költői és a hétköznapi én teljesen azonosul, a hétköznapi szemlélődésből így fordulhat a személyes vallomás az élet-halál nagy kérdései felé. Az irónia és az önirónia ezért válhat fő hangnemmé a létösszegző, önarckép jellegű versekben.

A Margitsziget az 1870-es években

Magyar Tudományos Akadémia

versciklus: kötetegység; valamilyen szempont szerint tudatosan sorba rendezett versek csoportja (pl. Csokonai Lilla-ciklusa, Ady Léda-versei

Kovács József: Adatok Arany János Őszikéihez, Debrecen, 1968 (In: Studia Litteraria VI. Debrecen)