AZ „EPIKUS KÖLTŐ”

Évtizedeken át tartotta magát az a nézet az irodalomtörténetben, hogy Arany elsősorban epikus költő. Pályakezdő művei epikus alkotások. Irodalmi ismertsége és értéke is az epikus alkotások alapján született meg. A modern irodalomtörténet kutatásai, ha nem is akarják alapjaiban lerombolni a korábbi nézeteket, rámutatnak a lírai életmű jelentőségére.

A TOLDI-TRILÓGIA

Arany Jánost a hagyomány a Toldi-trilógia szerzőjeként tartja nyilván. Az irodalomtörténet egészen a közeli múltig a költőt tekintette a XIX. század második fele epikus irodalma reprezentálásának.

A reformkor célkitűzései közül a nemzeti függetlenség megsemmisült, a polgári haladás csak később kapott hangsúlyt, a modern világszemlélet megannyi újítása élesen szemben állt a hagyományos nemzeti értékrenddel. Az irodalom a romantika művészeti elveit követte, az eredetiség programmá emelése jelzi szándékait.

A kor a népnemzeti irodalom megteremtését tűzte ki célul. A nemesi-nemzeti irodalom kereteit kellett kibővíteni igazi nemzeti irodalommá. Petőfi már elindult az úton, amelyet Arany tetőzött be. A népnemzeti irodalom megfogalmazója, Gyulai Pál koncepciójának irányművévé a Toldit tette.

Maga az irányzat kezdetben haladó elveket fogalmazott meg, például a népköltészeti elemek beemelését a műköltészetbe, a népies nyelv és folklór ápolása a nemzeti identitástudat egyik megnyilvánulásaként értékelhető. Különösen szükség volt erre a szabadságharc elvesztése utáni letargikus időkben, de a századvég már nehezen tűrte a tartalmi, formai és szemléleti korlátozottságot. A népnemzeti irodalom elveszítette haladó jellegét.

Vajon egy iránymű szerzője akart-e lenni Arany, korszak meghatározó elvek vezérelték-e a Toldi megírásakor? A Németh G. Béla által megfogalmazott mandátumos költői attitűd vizsgálatakor világos választ kapunk erre. Aranyt a körülmények (például kor- és közízlés) avatták vezérré, a mindig mértéktartó személyiség nem tudott menekülni a rá rótt feladat elől. Erkölcsi felfogása nem engedte kitérni a mandátum korlátai közül, de személyiségének belső, rejtett világa örökké kereste a kitörés lehetőségét. Arany lírai költő volt, pályáját mégis az epikus művek határozták meg (lásd még a Toldiszerelmének szinte önmagából kikényszerített befejezését, 1879), olyannyira, hogy maga is inkább epikusnak tartotta magát, mint lírai költőnek. Az önértékelést is meghatározta tehát a valóság és a vágyak, a lehetőségek és a kötelesség kettőssége.