Élete: Arany János (1817–1882) a Bihar megyei Nagyszalontán született 1817. március 2-án. Gyulai Pálnak írott önéletrajzi levelében 1855-ben így ír: „...apám kevés földdel s egy kis házzal bíró földmíves volt. Apám György, anyám Megyeri Sára. Szüleim már mindketten öregek, mikor születtem, s én egyetlen fiok...”

A család tizedik gyermeke volt, de testvérei közül csak Sára nővére érte meg a felnőttkort. A hét fiú és egyetlen leánygyermek halálát a családban örökletesnek számító tüdőbaj és egyéb betegségek okozták. A kései gyermeket óvták mindentől, ami ártalmas lehet: „Szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak, és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt...” (Arany református vallású volt.)

A betegségre hajlamos ifjú, talán gyenge fizikai adottságai következtében, koránál mindig komolyabbnak tűnt, visszahúzódó személyisége, érzékeny és félénk viselkedése meghatározta sorsát.

A szegényes életkörülmények ellenére Arany családja nemesi származású volt, a nemesi címet I. Rákóczi György erdélyi fejedelemtől kapták 1634-ben (Arany János fia, László 1889-ben publikálta a nemességet tanúsító dokumentumokat).

Tanulmányai: Arany Jánost édesapja otthon tanította meg olvasni és írni négyéves korában. Az elemi iskolát Nagyszalontán járta (1823–31). Itt alapozta meg klasszikus latin műveltségét. 14 éves korában a szülők szegénysége miatt segédtanítói állást vállalt. 1833-ban a debreceni kollégiumban kezdte meg tanulmányait, de fél év múlva Kisújszálláson kénytelen volt újra segédtanítói állást vállalni, hiszen a szülők nem tudták fizetni a taníttatás költségeit. Németül és franciául tanult.

1835 tavaszán tért vissza Debrecenbe, de 1836 februárjában kilépett a kollégiumból. Középfokú tanulmányait így nem fejezte be, nem szerzett érettségi bizonyítványt sem. Színésznek állt Debrecenben, a hamar kiábrándult a színészi „lump” életből, és egy furcsa álomnak (édesanyját halottnak látta) köszönhetően Máramaros szigetéről egyheti gyaloglással hazatért. Szüleit valóban gyenge egészségben találta, édesapja megvakult, édesanyja pedig néhány héttel hazatérése után meghalt.

Állásai: A családi tragédia hatására először ütközött meg Arany lelkében az egyéni vágy és a kötelességteljesítés szükségszerűsége. Lelkiismeret-furdalása és vágyai örökös harcban álltak egymással. 1836 őszétől 1839 elejéig „corrector”-ként (az igazgató helyettese) dolgozott Nagyszalontán, és másodtanítóként magyart és latint oktatott. 1839-ben lemondott tanítói állásáról, először nevelő volt egy jómódú családnál, 1840 tavaszán pedig másodjegyzői állást vállalt Nagyszalontán. Anyagi helyzete némileg rendeződött (az álláshoz szolgálati lakás is járt).

Házassága, családja: Ugyanez év november 19-én megházasodott. Felesége Ercsey Julianna, nála egy évvel idősebb leány (Ercsey ügyvédnek és cselédjének, Szakmári Erzsébetnek törvénytelen gyermeke). 1841-ben született leányuk, Juliska, 1844-ben fiuk, László.

1842-ben volt debreceni diáktársa lett a szalontai iskolaigazgató, Arany az ő inspirálására kezdett újra foglalkozni a „szellemi tudományokkal”, ő beszélte rá a görög szerzők és Shakespeare fordítására. 1843-ban az Esterházy-per kapcsán néhány napot Pesten, Pozsonyban és Bécsben töltött.

Az elveszett alkotmány: Írói pályája – néhány hírlapi cikk után – 1845-ban indultAz elveszett alkotmány című vígeposzával. Az 1845-ös Bihar megyei tisztújítás erőszakos eseményei számítanak „ihlető” élménynek. A megyei közigazgatás és a nemesi politizálás maradiságának kigúnyolása a fő tárgya művének. (Az eset jelentőségét mutatja, hogy Arany mellett Jókai is felhasználta az történetet A kőszívű ember fiai című regényében.) A munka elkészítésének idején értesült a Kisfaludy Társaság vígeposzpályázatáról, amelyre elküldte az elkészült művet. A bíráló bizottság neki ítélte a 25 arany pályadíjat. Az elveszett alkotmány azonban nem hozott igazi írói hírnevet a költőnek, nyomtatásban csak 1849-ben jelent meg.

Toldi: A valódi sikert a következő év hozta meg. 1846-ban a Kisfaludy Társaság újabb pályázatára írta meg Toldi című művét. 1847-ben vált ismertté neve, amikor megkapta a felemelt pályadíjat (100 arany). A hirtelen népszerűség talán legnagyobb hozadéka Petőfi barátsága. Ebben az évben kezdte írni a Toldi estéjétis.

1848 márciusát Arany otthon töltötte, tollával és szellemével azonban a liberális eszméket követte. Szerkesztője volt a Nép Barátja című lapnak, novemberben pedig táborba szállt, néhány hétig nemzetőr volt Aradon. 1849-ben állást vállalt, belügyminisztériumi fogalmazó lett először Debrecenben, majd Pesten. A katasztrófa következtében állását elveszítette, bujdosni kényszerült. Rövid időre (1851) Geszten, a Tisza család birtokán mint nevelő talált nyugalmat. 1851 őszén az újjászervezett nagykőrösi gimnáziumba (1853-tól főgimnázium) hívták tanárnak.

Tanár Nagykőrösön: Lírai költészete a szabadságharc után, a nagykőrösi évek idején bontakozott ki. A gimnáziumban magyar és latin nyelvet és irodalmat tanított 1851–60 között. Bár tanárnak is kiváló volt, a megnövekedett feladatok (például saját maga írta a tankönyvet: Széptani jegyzetek; tanulmánya: A magyar nemzeti versidomról) és az ötvenes évek zaklatásai (mivel nem volt tanári oklevele, igazolnia kellett tanári alkalmasságát) felőrölték erejét. Kiújuló betegsége csak növelte elkeseredettségét.

Ez idő alatt születtek a nagykőrösi balladák, 1851 táján kezdte írni A nagyidai cigányok című művét, átdolgozta a Toldi estéjét. 1858-ban az újjászerveződő Magyar Tudományos Akadémia először levelező, majd rendes tagjává választotta. Arany 1860-ban Pestre költözött, megválasztották a Kisfaludy Társaság igazgatójának. A Szépirodalmi Figyelőés a Koszorúcímű folyóiratokat szerkesztette. 1863-ra készült el Buda halála című művével, 1865-ben az Akadémia titkára lett, 1867-ben ShakespeareHamlet című művét fordította le.

Az Akadémia főtitkára 1870-től az Akadémia főtitkára volt. A hatvanas évek költészetét leányának halála (1865) és akadémiai tevékenysége is befolyásolták, majd egy évtizedre elhallgatott a költő. 1875-ben nem fogadta el a budapesti egyetem által felkínált tanári állást (Toldy Ferenc halála következtében megüresedett irodalomtörténeti tanszék katedráját örökölte volna).

1876-ban lemondott a főtitkárságról (szabadságot kapott), de az Akadémia csak 1879-ben mentette fel véglegesen. Tiszteletbeli főtitkári címet kapott, és szolgálati lakását is megtarthatta.

Kései művei: 1877-ben újra fellendült Arany költészete. Ekkor születtek a Margitszigeten az Őszikék darabjai, elkészült a Bolond Istók II. éneke is. 1879-ben fejezte be a Toldi-trilógiát a Toldi szerelmével. Betegségének meg-megújuló rohamaival egyre nehezebben birkózott meg. 1881-ben még hozzáfogott a Csaba királyfi folytatásához, de a munka befejezetlen maradt.

1882. október 22-én halt meg Pesten 65 éves korában.

Voinovich Géza: Arany János életrajza I-III., Bp., 1929-38

D.Szemző Piroska: Arany János napjai, Bp., 1957

Barta János: Arany János, Bp., 1953 (In: Nagy magyar írók sorozat)

Keresztury Dezső: „Csak hangköre más”, Szépirodalmi, Bp., 1987