A kötöttségektől mentesülni igyekvő irányzat, a romantika kedvelte az átmeneti vagy kevert műfajokat. A balladaaz epika és a líra határterületén áll, „drámai” monológot vagy párbeszédet is tartalmazhat.

Greguss Ágost meghatározása szerint: „tragédia dalban elbeszélve”. A szituáció rendszerint tragikus és sűrített, a líraiságot a „lélek állapotának” kifejezése vagy valamiféle erkölcsi, etikai norma megfogalmazása adja. Az erkölcsi értékek világát a szabad akarat és a determináció összeütközése határozza meg. Ez rendszerint a „bűn és bűnhődés” morális kérdését járja körül. A drámai objektivitás és a lírai szubjektivitás így összegződik a balladák rétegeiben.

A „személy” történetének előadása gyakran epikus, az elbeszélő művek előadásmódja jellemzi. „...természete a balladának[...], hogy nem a tényeket, hanem a tények hatását az érzelemvilágra, nem a szomorú történetet, hanem annak tragikumát fejezi ki, mennél erősebben.” (Arany János)

Az Aranynál sokszor felmerülő epikus hitel kérdése mellett tehát igazi jelentőséget a művek szerkezeti megoldása és az előadásmód, illetve a hatás kap. A népies balladákban a népballadák születésének körülményeit is érzékelteti a szerző (közösségi együttlét teremtő ereje, babonás hiedelemvilág, pl. Tengeri-hántás), az elbeszélés és a párbeszéd, közbeszólások váltogatásával, a párhuzamos vagy keretes szerkezet alkalmazásával pedig erősíti a hatást. Ugyanakkor Arany a balladák ihletőjeként a zenét is megjelöli: „...balladáim megfogalmazásakor is, az első, még homályos eszme fölködlésénél már ott volt a ritmus, a dallam, rendszerint nem eredeti, hanem valamely régi népdal, mely, nem tudom, micsoda szimpátiától fogva, éppen a szülemlő eszméhez társult, illett, és semmi más.” A balladák gazdag akusztikai rétege tehát innen ered.

Arany balladáiban összegződik a német műballada, a skót, magyar és székely népballada téma- és hangulatvilága.

Arany János 1846-tól írt balladákat. Az idő és a keletkezési helyek szerint a művek három csoportba sorolhatók. E szerint megkölönböztetünk: nagyszalontai (1846-1850), nagykőrösi (1852-1857) és pesti (1860) keletkezésű balladákat.

A műveket témájuk, szerkezetük, hangulatuk, műfaji sajátosságuk szerint is csoportosíthatjuk. Az alábbiakban néhány jellemző metódus példáit láthatjuk Imre LászlóArany János balladái című könyve alapján.

ballada: „tragédia dalban elbeszélve”; drámai feszültségű, szaggatott menetű, rövid, tömör, rendszerint tragikus tárgyú verses kisepikai műfaj, párbeszédes és lírai elemekkel átszőve

Greguss Ágost: Arany János balladái, Bp., 1877

Imre László: Arany János balladái, Bp., 1988.