A Névnapi gondolatok című vers az elsők közül való a nemzetkatasztrófa utáni időszakból. Az alkalmi versek csoportjába tartozik, saját névnapjára írta a költő (a keletkezési dátum december 27., János-nap). A költemény hangulata azonban ellentmond alkalmi jellegének. Korántsem ünnepi vagy örömteli pillanatot rögzít benne. Az eltelt esztendő számvető jellege dominál. Örülni nincs min, búsulni annál inkább. A lesújtó elégikus élmény monologizáló, meditatív hangulatot eredményez. Építőköve az ellentét és a fokozás. A vers érzelmi csúcspontja a három záró szakasz, amelyben a költő és barát, Petőfi alakját idézi meg Arany.

Az Évnapra szintén alkalmi vers. Keletkezési dátuma 1850. március 15. A forradalom második évfordulóján a szörnyű hallgatásba kényszerített szellem megnyilatkozása. A dicsőséges nap megidézése helyett a letargikus hangulat bibliai toposza jelent csak feloldozást. A vers szervező eleme az ellentét, illetve a szándékosan ellenkezőjére fordított értékréteg. A vers központi gondolata nem a forradalommal vagy annak eszméivel való szembefordulás, hanem a nevezetes napon feltörő fájdalomérzés kifejezése.

„Végzetes évi nap!”

„Az ember gyönge: félve néz feléd,

S mint egykor a tanitvány mesterét,

Nehéz időkben megtagad...”