Az európai romantikus irodalmak közül az angliai indult útjára a legkönnyebben. Ez a sajátos angol társadalmi helyzetből adódik: a polgári világ értékrendje – melynek megteremtése sok országban a romantika mozgalmának célkitűzése lett – itt adott volt, a romantika eszméi nem fonódott össze a nemzeti függetlenség vagy a társadalmi igazságosság megteremtésének szándékával.

Az indulást egyedül a klasszicista hagyományhátráltatta. Angliában ugyanis olyan erős volt a klasszicista hagyományok tisztelete és oly mélyen gyökerezett a prózairodalomban a szentimentalizmus, a korai realista regény oly mértékben uralta az irodalmat, hogy a költészet előretöréséhez időre volt szükség. A polgári világ és a polgári értékrend a szerzők számára nem a vágyott valóság vagy álom volt, hanem maga a realitás. A költészet csak nehezen birkózott meg ezzel.

Az angol romantikus irodalom előretörése az 1798-as évhez köthető. Ekkor jelent meg William Wordsworth (e. Vődzvősz) és Samuel Taylor Coleridge (e. koulridzs) verseskötete, a Lírai balladák. A cím meghökkentő, de jól jellemzi a romantikaműfajkeverő-műfajteremtő törekvését. A ballada maga is kevert műfaj: lírai, epikus és drámai összetevői vannak. A kötet nagyrészt Wordsworth verseit tartalmazza, Coleridge mindössze háromnak a szerzője. A kötethez írt program-előszóban újfajta költészeti célkitűzéseiket fogalmazzák meg.

Wordsworth és Coleridge 1795-ben találkoztak először, költői fejlődésüket hasonló tényezők befolyásolták. Mindketten Cambridge-ben tanultak, lelkesen figyelték a francia forradalom eseményeit, majd azonos okból (a jakobinusok terrorisztikus uralmának idején) ábrándultak ki a forradalomból. Művészi együttműködésük nemcsak a fenti kötet születésével igazolható: ha hinni lehet a kutatásoknak, ColeridgeRege a vén tengerészről című műve a két költő közös munkájának tekinthető.

A leglényegesebb különbség a két költői életmű között az, hogy Wordsworth egységes és hatalmas életművet hagyott hátra, míg Coleridge néhány kiemelkedő alkotáson kívül csupán töredékeket írt. Költészettechnikai értelemben is megfigyelhető egy jelentős különbség: Wordsworth a mindennapi témák és tárgyak megverselésével próbálkozott, de a mindennapiságban rejlő csoda felfedezése és kimondása volt a célja, a természet megannyi látható, ám csak ritkán észrevehető csodáira hívja fel a figyelmet. A részletek varázslatosságának leírása az egész szépségére utal. Coleridge a valóság feletti, a természetfeletti misztikus világ megragadását tűzte ki célul, de ezeket a csodákat a valóságnak megfelelően írta le. A titokzatos helyzeteket, váratlan eseményeket valószerűvé tette az emberi természetből rájuk ruházott drámai igazsággal. A képzelet szabad szárnyalása által teremtett világ mindig világos képekben jelenik meg.

Szenczi Miklós-Szobotka Tibor-Katona Anna: Az angol irodalom 1789 és 1830 közt. A költészet, Gondolat Kiadó, Bp., 1972 (In: Szenczi Miklós-Szobotka Tibor-Katona Anna:Az angol irodalom története).