A XIX. század egyik nagy kultúrtörténeti korszaka, művészeti irányzata, világszemlélete és életérzéseromantika. Szellemi gyökere a felvilágosodás korának művészete és filozófiája, s egészen a század végéig hat. Társadalmi alapja a polgárság és annak küzdelmei (az európai polgári forradalmak). Kelet-Európa irodalma, az orosz, a lengyel és a magyar irodalom a XIX. században fölzárkózik az európai kulturális nagyhatalmak mellé, s megjelenik Európa „látóterében” az amerikai irodalom romantikus vonulata is.

Polgári társadalomA XVIII. század szellemi életének nagyjai azt remélték, hogy a polgárság által vezetett társadalomban megvalósul az emberiség álma, létrejön egy, a szabadság és igazságosság alapján működő új társadalom. A francia forradalom győzelme, a természettudományok fejlődésének hatására létrejövő technikai-ipari fejlődés ezt a látszatot keltette. A XIX. századi ember azonban azzal a keserű felismeréssel szembesült, hogy a polgári rendszer létrejötte csak a hatalom újrafelosztását, egy réteg felemelkedését eredményezte, de a társadalmi igazságtalanság és egyenlőtlenség nem szűnt meg, sőt újfajta tagozódás jött létre. Maga a polgárság is differenciálódott(burzsoázia, középréteg, kispolgárság), a szegény rétegek ugyan elvesztették feudális kötöttségeiket, de szegénységük, kiszolgáltatottságuk megmaradt. Egyfajta polarizáció a parasztságon és a munkásságon belül is létrejött. Angliában az alkotmányos királyság bizonyos mértékig konzerválta a feudális viszonyokat, Franciaországban Napóleon császársága és a Bourbon-restauráció oszlatta el az ideális társadalom eszményképét. A romantika korának művészete tehát egy csalódásélményből fakad, ebből „ébred a valóra”.

restauráció: forradalmi úton megdöntött társadalmi-politikai rendszer vagy trónfosztott dinasztia hatalmának visszaállítása

korstílus: egy-egy korszakra jellemző, többféle művészeti ágban is megjelenő stílus

romantika: a XIX. század első felében induló, minden művészeti ágra kiterjedő irányzat, világszemlélet és életérzés; nemzeti, történeti érdeklődés, egyéniség és eredetiségkultusz, a szabadság tisztelete jellemzi, formai kérdésekben a szabálytalanságot kedveli, az irodalmi művekben a műfajok és hangnemek keveredésére törekszik. A harmónia helyett a diszharmónia, a szépség helyett a fenségesség, az egyensúly helyett a szélsőségesség mellett foglal állást. Az ész, a ráció helyett a szenvedély és irracionalitás jogait hirdeti Az egyes nemzeti irodalmakba akár több nemzedéke is létrejött (pl. az angol irodalomban: a „tavi költők” nemzedéke; Burns, Blake; Byron, Keats, Shelley; a német irodalomban: Goethe, Schiller; a heidelbergi romantika; a berlini romantika képviselői)

Horváth Károly: A romantika fogalma, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1965 (In: Horváth Károly: A romantika)